Németország aluszik a vulkán tetején.

Merkel Európa politikája hibás.

A hires szociológus, Jürgen Habermas írása a Spiegelben a német választások előtt

(Kivonatos nyersfordítás – Szegő Szilvia)

(2013. augusztus 9-ei internetes kiadás).

http://www.spiegel.de/international/germany/juergen-habermas-merkel-needs-to-confront-real-european-reform-a-915244.html

Angela Merkev kormánya a dél-európai országoktól gyökeres reformokat kíván meg, eközben azonban tagadja, hogy felelősség terhelné válság politikájáért. Németország történelmi hibát követ el rövid látó csatározásaival.

„Mi németek nem akarunk német Európát” – címmel jelent meg Wolfgang Schaeuble (német pénzügyminiszter) írása egy újságban, melyet egyszerre több országban (Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország) vehettek kézbe. A pénzügyminiszter írásában cáfolja, hogy Németország vezető szerepre törekedne az Európai Unióban. Schaeuble biztosan értékeli azt az utat, amelyet Németország megtett Európába történt integrálásához. Pontosan tudja, milyen veszélyekkel járna az, ha letérne erről az útról az ország. Németország nehéz helyzetben van Európában. Valahogy hasonlóan, mint birodalommá alakulása idején. A történész Ludwig Dehios a lényegre világít rá, amikor azt írja: Németország az 1871-es birodalom megalapítása után abban szenvedett, hogy „túl gyenge volt ahhoz, hogy meghatározó szerepe legyen a kontinensen, ahhoz azonban túl erős, hogy egy nemzet legyen a többi között.” Ez a meghatározatlan pozíció is hozzájárult a XX. század borzasztó eseményeihez. A háború utáni európai egyesülésnek köszönhetően a ketté hasadt Németország, de a már egyesült Németország sem sétált bele a régi csapda helyzetbe. Világos, hogy Németország érdeke, hogy ez így is maradjon. Vagy ma már más a helyzet?
Schaeuble felfogja a jelen veszélyességét. Ő az, aki érvényesíteni tudja ezt a felismerését Brüsszelben és képes áttörni Merkel konok kurzusán. Ő az, aki észleli, Európában súlyos törések támadtak, melyek szétfeszíthetik az európa magjának számító Monetáris Uniót. Ő az, aki az Európai pénzügyminiszterek találkozóján felkarolta az érintett országok ellenállását a politikai szinten bekövetkező változásokkal szemben. Ostruálta a bank uniót, amely bevinné a közösbe a beteg bankok kezelésének költségeit, stb.
Schaeuble egy milliméternyi távolságot sem tart Merkel makacs feltételeitől, miszerint a német adófizetőket nem lehet jobban megterhelni, mint amennyit a pénzügyi piac - az euró megmentése érdekében - megkövetel a hitelezőktől, egy beruházás barát politikától. (Természetesen ez a merev politika messze nem zárta ki, hogy Németország - támogatván a megszorításokat - de gazdag nagybácsi módjára 100 millió eurós értékben gesztust gyakoroljon, kölcsönt nyújtva a megszorított görög kis-és közepes vállalatoknak).

A kettős beszéd
Merkel és adminisztrációja megingathatatlanul képviseli vitatott válság kezelő programját Franciaországgal és a déli országokkal szemben. Azt azonban tagadja, hogy Németországot felelősség terheli Európával szemben válság politikájának következményeiért. Pedig e felelősség alól nem térhet ki, mely összefügg (amúgy ezt normálisnak is tartják) vezető hatalmi pozíciójával. Gondoljunk csak a tragikus fiatalkori munkanélküliségre Dél-Európában, ami nyilvánvaló következménye a megszorító politikának.
Ha így nézzük, akkor annak a mondatnak, hogy „Mi nem akarunk német Európát”, egy kevésbé kedvező olvasata is lehet, történetesen az, hogy Németország nem ismeri el felelősségét. Formálisan az Európai Bizottság döntéseit titkos szavazással hozzák. Mint csak egy tagja a 18 tagot számláló Monetáris Uniónak, Merkel gátlástalanul érvényesíthet nemzeti érdeket, pontosabban azt, amit annak vél. A német kormány aránytalan előnyöket élvez gazdasági ereje következtében, legalább is addig, míg partnerei meg nem kérdőjelezik a németek gyenge európai azonosulását.
Hogyan is lehet hiteles a német alázat (egy a többi ország között), ha olyan nyilvánvaló ennek az ellentéte, az, hogy a németek visszaélnek gazdasági és demográfiai túlsúlyukkal. Így például a németek ellenálltak a szigorúbb európai emissziós előírások elfogadásának, ami sértette a német autóipar érdekeit. Nem véletlen, hogy erről a döntést elhalasztották Brüsszelben a kancellár közbenjárására a német választások előtt.

A szuverenitás fikciója
A piaci imperativus (teljhatalom) nevében – amivel szemben állítólag nincs alternatíva – a német kormány szigorú megszorító politikát követel Franciaországtól és a válság által sújtott országoktól. A realitással ellentétben ez a követelés azt feltételezi, hogy az Európai Monetáris Unió valamennyi országa képes gazdasági és költségvetési politikájáról szuverén döntéseket hozni. Azt várják ezen országoktól, hogy „modernizálják” az állami adminisztrációt és a gazdaságot, saját erőből ösztönözzék a versenyképességet (szükség esetén forduljanak a közös szolidaritási alaphoz).
A szuverenitásnak ez a fikciója megfelel Németországnak, hiszen ez óvja az erősebb feleket attól, hogy felelősnek tartsák politikájuk kedvezőtlen következményeiért, melyeket a gyengébbeknek kell elszenvedniük.
Újra és újra hangsúlyozni kell, nem megfelelő válasz, ha a terheket a válság sújtotta országokra hárítják. A megszorítás politikája nem képes korrigálni az euró zóna gazdasági egyensúlyhiányát. A termelékenység közötti nagy eltérések kiegyenlítése közép távon csak közös, szorosan egyeztetett pénzügyi, gazdasági és társadalmi programokkal történhet. Ha pedig ki akarjuk kerüli, hogy a technokrácia uralja e folyamatot, a közember véleményét is kell kérni a demokratikus magnak tekintett Európáról. Wolfgang Schaeuble tudja ezt. Nyilatkozataiban erről annyit árul el, amennyit pozíciója megenged.
Az európai politika csapdába került. Ha nem akarjuk feladni a monetáris uniót, elkerülhetetlenül szükség van intézményi reformra, ami időigényes, ráadásul nem is népszerű. Ezért tologatják a problémát a politikusok maguk előtt. A német kormány kettős kötöttsége még nehezebbé teszi a cselekvést. Cselekvéseinek páneurópai felelőssége nyilvánvaló és az is, hogy a német az egyetlen ország, mely kezdeményezheti a megfelelő intézményi változást ebben az irányban, és ehhez megnyerheti a franciák támogatását. Ez nem kis feladat, de olyan feladat, amelynek kivitelébe több mint 50 éve Európa legtekintélyesebb politikusai áldozták erőfeszítéseiket.
Nagyon örülök, hogy olyan országban élhetek, amelynek 1945 óta nem volt szüksége hősökre. Nem hiszem, hogy egyének „csinálják” a történelmet, legalábbis általában nem. De biztosan tudom, hogy vannak olyan rendkívüli helyzetek, amikor nagyon is fontos az arra kiválasztott személyek felelősség vállalása, ami nagyfokú történelmi érzékenységet, képzeleterőt, bátorságot és akaratot követel meg tőlük.

A politikusok világos beszédére van szükség
A német közembert végre szembesíteni kell Európa súlyos helyzetével. Nem folytatható, hogy – mint eddig – távol tartsuk őket Európa nagy kérdéseinek konfliktusos válaszkeresésétől. Így nem lehet tovább hallgatni arról, hogy számukra negatív újraelosztásra is sor kell, hogy kerüljön: mivel a válság egyetlen konstruktív megoldása csak ez lehet. Németország nem kerülheti meg, hogy „donor” ország legyen ebben a helyzetben. Hosszú távú érdekei ezt diktálják.

Európa rendkívül súlyos helyzetben van. Bárki kezébe kerül a politikai hatalom, ezt a helyzetképet közre kell bocsátania, hogy a közemberek megvitathassák helyzetüket. Németország nem virul. Aluszik egy vulkán tetején.

Szegénység, adósság,

verseny és szabadság

Kerekasztal-beszélgetések világunkról

2013. szeptember 27. péntek

Budapesti Corvinus Egyetem

1093 Budapest, Fővám tér 8.

Főépület, II. emelet 2001-es terem, kilátással a Dunára.

A rendezvények nyilvánosak és ingyenesek,

szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Bővebb információk kattintás és a helyszín kiválasztása után nyerhetők az 

http://www.kutatokejszakaja.hu/2013/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&h

Regisztráció nem kötelező.

Szervező és moderátor: Szalay Zsuzsanna Eszter

http://mno.hu/lanchidradio/szovetkezetellenes-szovetkezeti-torvenyek-kettesben-szerda-1905-1166386

Szövetkezetellenes szövetkezeti törvények – Kettesben, szerda 19.05

Adás: 
2013. június 12., szerda 19.05
2013. június 12., szerda 23.05 
2013. június 13., csütörtök 05.05 


Szerkesztő: Kovács Anita


Szövetkezetellenes szövetkezeti törvények

Az Európai Unió magországainak termelésében fontos szereplők a szövetkezetek, amelyek lényegében a magántulajdonnal rendelkező tagok önkéntes társulásai. A sok kis, közepes, esetenként nagyobb vállalkozás összekapaszkodva, megfelelő jogi háttérrel ugyanolyan erős a piacon, mint a tőkés társaságok. Évtizedes múltjuk és virágzásuk kellően alátámasztja létezésüket. Nálunk viszont az a hír járja, hogy a szocializmusban a szovjet modell erőltetése miatt úgy elment a kedvünk a szövetkezéstől, hogy alig lehet rábeszélni valakit a csatlakozásra. A valóság azonban más, állítja Nagy Sándor, a Balatonboglári Pinceszövetkezet elnöke. Szerinte nálunk 1992 óta inkább a szövetkezetellenes jogszabályok tartják takaréklángon a szövetkezeti életet. A nagy kérdés, hogy most, amikor ismét új szövetkezeti törvény készül, az majd meghozza-e, pontosabban megteremti-e a hiányzó kedvet a vidéki termelők szövetkezéséhez.

Árad a Duna. Miközben a Duna vízszintje a Parlamentnél 2013. június 10-én rekord magasságot ér el, bent a képviselők ezen a napon a Földtörvény mellett pénzügyi tárgyú törvényekről is szavaznak. A Parlament honlapján olvasható a zárószavazásra előkészített T/ 10903 számú törvényjavaslat, amely a soproni kékfrankhoz, a balatoni és a bocskai koronához hasonló helyi pénz kezdeményezéseket hivatott szabályozni. Lehetséges-e önerős helyi gazdaságfejlesztés, vagyis településeink népesség - és gazdaságmegtartó ereje növelhető-e hazánkban is a világszerte több ezer példával megerősített módon?

A Magyar Nemzeti Bank 2011 áprilisában megjelentette Helmeczi István Nándor és Kóczán Gergely közös tanulmányát, amely a helyi pénz-gondolat elhibázott voltát hangsúlyozza és felveti a szabályozás szükségességét. A magyar közbeszéd követi a világ gyakorlatát, vagyis helyi pénzről beszél, ugyanakkor a működtető szervezetek saját fizetőeszközüket utalványként definiálták. Az egyes országok joggyakorlata megengedően viszonyul az önkormányzatok, helyi közösségek kezdeményezéséhez, amelyhez az egyik elméleti alapot Gerhard Rösl 2006-ban, a német jegybank honlapján megjelent tanulmánya szolgáltatta.

A küszöbön álló magyar szabályozás a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások sorába illeszti be és forgatható utalványként határozza meg ezen alternatív fizetőeszközöket. Mire elvonul az ár, forgatható utalvány lesz talán az egyetlen lehetséges elnevezés.

Röviden tekintsük át a törvényjavaslat megszületését.

Az MNB tanulmány megszületéséig inkább csak lelkes, legfeljebb kétkedő híradások láttak napvilágot a három helyi kezdeményezésről. A szerzők rögzítik, hogy az egyre erősödő sajtónyilvánosság miatt látják „célszerűnek és szükségszerűnek” munkájukat. Közvetlenül a tanulmány megjelenése után már felerősödtek a kritikus hangok, mígnem egy év múlva a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) az MNB előterjesztésére megtárgyalta az utalvány kibocsátási tevékenység kockázatait és szabályozásának lehetőségeit. Újabb egy év elteltével, 2013 februárjára elkészült az Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata – adta hírül előbb a Napi Gazdaság aztán a Heti Világgazdaság.

Szabályozásra szükség van. A jó szabályok nem korlátoznak, de szabadságot adnak és betarthatóak. Megvalósul általuk a rész és az egész összhangja, vagyis szolgálják a tágabb közösséget, a közjót.

A német jegybanki tanulmány, foglalkozik a közjó csorbulásaként értelmezett jólétei veszteségnek a helyi pénzek működése folyományaként bekövetkezett nagyságával. A magyar tanulmány pedig hivatkozik erre az 5 évvel korábbi anyagra. Csakhogy G. Rösl írása négy ízben is, jelesül a cikk eleji kivonatban, aztán a nem-technikai összefoglalóban, majd a főszövegben, végül a tanulmány összefoglalójában is közli a tényt: a negatív kamatozású helyi pénzekkel kapcsolatos jóléti veszteségek nagysága makrogazdasági szinten annyira kicsi, hogy elhanyagolható! Ezzel szemben a magyar tanulmányban, vagyis a Parlament elé kerülő törvényjavaslat előzményeként bemutatott dolgozatban az szerepel, hogy az ilyen típusú pénzek elterjedése „a német jegybank által végzett kutatás alapján jelentős jóléti veszteséggel járna”.

A 2011 februárjában Lyonban megtartott Kiegészítő Pénzek nemzetközi konferenciájának folytatása két hét múlva lesz Hágában. A tervezett magyar jogszabály kemény korlátokat állít, sokkal szigorúbban szabályoz, mint bárhol másutt a világon. Átfogó nemzetközi összehasonlításra lenne szükség, hogy Magyarország versenyhátránya ne növekedjék egy túl szigorú, az alulról jövő kezdeményezéseknek gátat szabó törvénykezéssel.

Budapest, 2013. június 9.

Szalay Zsuzsanna Eszter

közgazdász

A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja a vidéki térségekben a fenntartható, életképes agrár- és élelmiszer-termelés érdekében a vidéki élet értékeit középpontba állító jövőkép alapján az ország vidék-politikájának célkitűzéseit, alapelveit, valamint azok elérését biztosító programok és
intézkedések végrehajtási kereteinek a kijelölése.

Legfontosabb területei

• a vidéki foglalkoztatás növelése,
• az erőforrásokat fenntarthatóan hasznosító, kiegyensúlyozott üzemszerkezetű mező- és erdőgazdálkodás,
• a sokszínű termelési szerkezet, a helyi élelmiszertermelés és piacok, továbbá a város-vidék kapcsolatok helyreállítása,
• a magasabb hozzáadott értékre alapozott élelmiszer exportlehetőségeink kihasználása,
• a szövetkezés fejlesztése,
• a vidék helyi közösségeinek megerősítése,
• a vidéki életkörülmények és a népesedési mutatók javítása, valamint a biológiai sokféleség megőrzése.

A szociális gazdaság az Európai Unióban évtizedek óta bizonyítottan hozzájárul a foglalkoztatási lehetőségek bővítéséhez, új fenntartható gazdasági lehetőségek felszínre hozatalához. Az EU átlagában mintegy háromszor annyi a szociális gazdaságban foglalkoztattak száma, mint hazánkban. Ezt felismerve hirdette meg a kormányzat a közelmúltban a TÁMOP-2.4.3-D-1-13/1 és 2 (a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szociális gazdaság fejlesztése – Az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása c. könnyített elbírálású pályázatokat.

A foglalkoztatás növelése érdekében folyamatban van a hátrányos helyzetű álláskeresők egy részének az agráriumban megvalósuló közfoglalkoztatáson keresztüli munkához juttatása érdekében kiválasztott önkormányzatok földhöz juttatása vagyonkezelésbe adással.

Az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek alapítása a Nemzeti Vidékstratégia megvalósítását is jelentős mértékben elősegítheti. Ezen felül a GDP növekedéséhez is hozzájárulhat, mert lehetőséget és keretet teremhet olyan helyi képességek kibontakoztatására, kiaknázására, amelyek a fizetőképes kereslet alacsony szintje miatt kihasználatlanok maradnának.

Ahhoz, hogy az önfenntartást szolgáló szociális gazdaság kibontakozását előmozdítsuk,

1. a most napirenden lévő szövetkezeti törvénymódosításhoz javaslattal élünk a szociális szövetkezetek vonatkozó rész tartalmi bővítésével és
2. ezzel összhangban a készülő földtörvényben az önfenntartást megvalósító településeknek preferált földhöz juttatásának a javaslatával.

Javaslat a szövetkezeti törvény szociális szövetkezetekre vonatkozó része tartalmi bővítésére

8 § (1) kiegészítése egy c) ponttal
... c) amely közösségi, faluközösségi szövetkezetként működik.

A faluközösségi szövetkezet a falu szövetkezete, közösségi szervezet, amelyet a falu önfenntartó képességének javítására, gazdasági, oktatási, egészségügyi és kulturális szükségleteinek kielégítésére hoznak létre önkéntes alapon, önkormányzati részvétellel. Tagjainak javakat és szolgáltatásokat nyújt. Ezek nem minősülnek áruforgalomnak, illetve ellenszolgáltatásért nyújtott szolgáltatásnak.

Az elemi szinten működő faluközösségi szövetkezetek területi közösségi szövetkezetet hozhatnak létre (másodlagos szövetkezet, amelynek csak közösségi szövetkezetek lehetnek a tagjai és minden közösségi szövetkezet egy szavazat jogával rendelkezik).

A területi közösségi szövetkezet, mint faluközösségi szövetkezetek által létrehozott másodlagos szövetkezet célja a faluközösségi szövetkezetek teljesítményeinek összehangolása, a saját faluközösségi szövetkezeten belül fel nem használt saját elállítású javak és szolgáltatási képességek cseréjének lebonyolítása, elszámolása. A területi közösségi szövetkezeti tagként regisztrált faluközösségi szövetkezetek közötti csere olyan, mintha azt a saját faluközösségi szövetkezet
nyújtaná saját tagjának, tehát ez sem minősül sem áruforgalomnak, sem ellenszolgáltatásért nyújtott szolgáltatásnak.

A faluközösségi szövetkezet célja:

a) Olyan közösségben, kalákában végzett tevékenység folytatatása, amely elsődlegesen a tagok, mint egyének, háztartások és családok szükségleteit elégíti ki javak előállítása, szolgáltatásnyújtás formájában, illetve – a szövetkezet erejéhez mérten – tagjai részére biztosítás és finanszírozás nyújtása.

b) Tagjai és a szövetkezeti közösség teljes körű vagyonának (gazdasági, egészségügyi, kulturális) gyarapítása, a gazdasági teljesítőképesség együttműködésre építő fejlesztése.

c) A településen lévő (akár nem szövetkezeti tag) háztartások részére nem piaci jellegű szolgáltatások nyújtása.

d) A faluközösség szükségleteit meghaladó árumennyiséget, illetve szolgáltatási kapacitást elsősorban saját területi közösségi szövetkezete más tag faluközösségi szövetkezetei felé kínálja fel csereként, amiért más, általa elő nem állított javakat, szolgáltatásokat kap.

e) A még ezután is fennmaradó megtermelt javait, szolgáltatási képességét értékesítésre kínálja fel méltányos árat fizető külső vevők felé. Ha érdeke úgy kívánja, akkor értékesítés helyett megoldja a tárolást, feldolgozást, a biológiai érték megőrzését.

A nem szövetkezeti tagok felé teljesített értékesítés áruforgalomnak és ellenérték fejében nyújtott szolgáltatásnak minősül. Ennek világos számviteli elkülönítését meg kell oldani.

A saját tagok részéről el nem fogyasztott, illetve a területi közösségi szövetkezeten belül el nem cserélt javak, szolgáltatások értékesítésének joga az előállító faluközösségi szövetkezetet illeti meg, amelyet non-profit bonyolításra átengedhet a területi közösségi szövetkezetnek.

A faluközösségi szövetkezet (és a területi közösségi szövetkezet) non-profit szervezet. Minden olyan tevékenységet végezhet, amelyet jogszabály nem tilt. Különös előfeltételhez kötött tevékenység ezen előfeltételek teljesítése esetén végezhető.

A területi közösségi szövetkezethez csatlakozhatnak olyan városban (városrészben) alakult közösségi szövetkezetek, amelyek a területi közösségi szövetkezet számára hasznos kiegészítő tevékenységekkel gazdagítják a közösség önfenntartó képességét.

A szövetkezetnek nevében viselnie kell a faluközösségi (illetve közösségi vagy területi közösségi) szövetkezet elnevezést.

Javaslat a Földtörvényben a faluközösségi szövetkezettel rendelkező települések földhöz juttatásának preferálására

A faluközösségi szövetkezetek szociális gazdaságban betöltött pozitív szerepét erősítené és megalapozottá tenné, ha a megalakult faluközösségi szövetkezetek saját önellátásuk mértékéig földhöz, legelőhöz (ahol van, erdőhöz) jutnának. Erre a most előkészítés alatt lévő Földtörvényben is lehetőséget kellene biztosítani, akár tartós földbérlet, vagyonkezelésbe adás formájában vagy a földnek elidegeníthetetlen önkormányzati tulajdonba adásával.

A földet önkormányzati részvételű faluközösségi szövetkezet megalapítása után, az önkormányzat által elkészített stratégiai tervvel (és a LEADER program akciótervéhez hasonló intézkedési tervvel) alátámasztva lehetne megpályázni. Az így megszerzett föld el nem idegeníthető. A faluközösségi
szövetkezet tagságának önfenntartását alapozza meg.

A föld bejegyzett használója az adott faluközösségi szövetkezet.

Ha sok család összefogásából kialakuló faluközösség nagycsaládként működik, akkor nemcsak a közös létfenntartás lehetőségei javulnak, hanem a létbiztonság egyéb elemei, többek között a közbiztonság, a szociális gondoskodási képesség, a kulturális kiteljesedés is javul, a vidék valóban élhetőbb lesz. Ezért lenne kiemelten fontos a faluközösségi szövetkezettel rendelkező települések földhöz juttatásának preferálása.

Kelt, Budapest, 2013. március. 25-én

Dr. habil Dr. Vass Csaba sk.
MKT Társadalomgazd. Szakosztálya alelnök

Dr. Szegő Szilvia sk.
MKT Társadalomgazd. Szakosztálya alelnök

Dr. Szalay Zsuzsanna
szakosztályi titkár

Az eladósodásról Szegeden

időpont: 2013. 04. 18.
helyszín: a szegedi Vármúzeum emeleti terme

Külső (!) eladósodás - Magyarország a közép-európai térségben. Ezzel a címmel szervez konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya, az MKT Csongrád Megyei Szervezete és a Széll Kálmán Alapítvány 2013. április 18-án, csütörtökön 16 órától Szegeden, a Vármúzeum emeleti termében (Szeged, Stefánia sétány - a Móra Ferenc Múzeum mögött). A rendezvény előadói: Bogár László, Hossó Andrea, Vass Csaba, Varga István, Giday András és Szegő Szilvia.

Die Weltwoche, 2013. márc. 14. 16-17. oldal  (Kiadó: Weltwoche Verlags AG, Zürich)

„Orbán a modern korba tart”

Roger Köppel: Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort megszakítás nélkül kritikák érik, amelyek szerint demokrácia ellenes  alkotmánypolitikát folytat. Ezt cáfolja a német Rupert Scholz alkotmányjogász. Az egykori honvédelmi miniszter és jogász professzor Orbán alkotmányát „példamutatónak” minősíti.

Scholz professzor úr, ön alaposan tanulmányozta az új, múlt év óta hatályos és Magyarország határain túl részben hevesen kritizált alkotmányt. Mi az ön véleménye?

A magyar alkotmány teljes mértékig mintaszerű, modern európai alkotmány. Kiváltképp modern az alapjogok területén. Olyan mértékben igazodik még az európai alapjogok kartájához is, amennyire azt más európai alkotmányoknál még nem tapasztaltam. A demokrácia, a jogállamiság továbbá a szociális állam alapelveit megdönthetetlenül lerögzíti.

Ennek ellenére éppen napjainkban ismét azt olvassuk, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök arra törekszik, hogy önkényuralmi államot hozzon létre. Mit szól ehhez?

Ez képtelenség. Az emberek vakok.

Milyen közel áll ön a magyar kormányhoz? Megfizetik azért, hogy kedvező véleményt mondjon?

Semmi esetre sem. A magyar alkotmánnyal önként és javadalmazás nélkül foglalkozom. Van bizonyos kapcsolatom Magyarországgal, mert apámnak, aki Sztálingrádnál esett el, legjobb barátja egy magyar volt, aki keresztapám lett. Évtizedek óta figyelemmel kísérem ennek az országnak a történelmét. Érdekes módon egyike vagyok azon kevés német alkotmányjogásznak, akik a magyar jogrendszerrel foglalkoznak.

Brüsszelből olyan szemrehányást lehet hallani, hogy Orbán alkotmányával vissza akarna térni a nacionalista röghöz.

A magyar alkotmány preambulumában hitvallás található Magyarország nemzeti identitásáról. Ezen alapul a kritika.  Azonban józanul szemlélve egy alkotmányhozás magától értetődő eleme, hogy saját nemzeti identitásra hivatkozik. Pillantson csak bele az amerikai alkotmányba. A magyarok nemzeti identitásuk kinyilvánítása mellett kifejezetten igent mondanak Európa egyesítése mellett. Aki ebből az alkotmányból európaellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta az alkotmányt, vagy szándékosan félreértelmezi.

Miben lát jogos kritikát a magyar alkotmánnyal szemben?

Nem látok jogosan kritizálható pontokat. Legfeljebb azt a néha valamelyest snájdig módot lehetne kritizálni, ahogy a magyar kormány bizonyos törvényeket keresztül szeretne vinni.

Mindenekelőtt a médiatörvény keltett megütközést. Olyan szemrehányást nyilvánítottak ki, hogy Orbán az újságírókra szájkosarat akar rakni.

A magyar alkotmány leszögezi a média függetlenségét. Éppúgy, mint ahogyan minden általunk ismert jogállamban történik. Orbán egy nagyon ambiciózus törvénnyel minden médiát szabályozni akar. Ebben valóban voltak problémás pontok. Ezért ezt a törvényt az alkotmánybíróság is elutasította, majd a törvényhozás helyesbítette. Ez nagyon szépen mutatja, hogy Magyarországon működik az ellenőrzés és ellensúlyozás.

Véleménye szerint akkor miből adódik az a vád, hogy Orbán Magyarországgal önkényuralmi és szélsőjobb irányba tart?

A szélsőjobboldaliság és önkényuralom vádja abszurd. A szembenállás a Fidesz kormánypártnak az utolsó választáson elért egyértelmű győzelmében gyökerezik. A baloldal megsemmisítő vereséget szenvedett, a Fidesz kétharmados többséget ért el. Ezzel a Magyarországon kívüli baloldal nem tudott megbirkózni. Ezért járat le a baloldal egy kifogástalan, demokratikus választást.

A mostani vita, amelyet az újságok kiemelten tárgyalnak, az alkotmánybíróság körül forog.  Orbánnak azt róják fel, hogy hatalmát elfogadhatatlan módon kívánja korlátozni. Az ön értelmezése?

Mindenekelőtt két pontot vitatnak. Először is: az alkotmánybíróság csak a demokratikusan jóváhagyott 2012-es alkotmány szerint dönthet. A 2012 előtti jogelvi döntések többé nem érvényesek. Most ezt kritizálják, de a követelés ellentmond annak a jogállami nézetnek, hogy egy alkotmánybíróság nem a hatályos alkotmány felett, hanem alatta áll. Másodszor: Orbán nem szeretné, hogy az alkotmánybíróság azokat az alkotmányi előírásokat, amelyeket a Parlamentben szabályszerűen jóváhagytak, materiálisan alkotmányellenesnek nyilváníthasson. Jogállami szempontból ez is legitim követelés, ugyanolyan alapon: az alkotmánybíróságok az alkotmány hatálya alatt, nem felette állnak.

A német napilap, a Die Welt  ezzel a témával kapcsolatban azt írja, hogy Orbán rég letért a szabadság útjáról és többé nem a demokrácia, hanem a „korlátlan hatalom” talaján áll.

Magyarországon a német mintának megfelelő független igazságügy, elkülönített törvényhozási, végrehajtó és bírói tevékenység és alkotmánybíróság van. Németországban a központi alapelveket a 79. cikkely 3. bekezdésének örök érvényű garanciája rögzíti. A magyar alkotmánybíráskodásnak nincs ugyanolyan nagy hatalma mint a németnek. Azonban a német alkotmánybíróság világviszonylatban kivételt képez. A magyar alkotmány is világosan hitet tesz a demokrácia és a jogállam mellett, úgy, hogy a törvényhozó semmi esetre sem döntheti meg az államformát. Hamis a média által szított képzet, hogy Orbán alkotmánybírósági korlátok nélkül uralkodna.

Németországban az állampolgárok például benyújthatnak alkotmányossági panaszokat, ha bizonyos törvények miatt alapjogaik megsértését érzik. Létezik ilyesmi Magyarországon is?

Igen. A legismertebb példa erre a médiatörvény. Ellene panaszt nyújtottak be, mert úgy látták, hogy a sajtószabadság alapjogát sérti. A törvényt végül helyesbítették.

Az alkotmány sok politikai területen alkotmányi szintű, úgynevezett súlyponti törvényeket követel, amelyekhez kétharmados többség kell. Van ennek értelme?

Érdekes újításnak tartom, amelyet a hosszú távú stabilitás szempontjából kell szemlélni. Orbán nyilvánvalóan karókat akar leverni. Ebből a célból bizonyos politikai területeket akarnak meghatározni, amelyeken a törvényhozás demokratikus követelményei magasabbra teszik a lécet. Ilyen gát korlátozza az éppen kormányzó párt hatalmát és arra kényszeríti, hogy a párt határain túlmutató egyetértésre törekedjék bizonyos törvényekkel kapcsolatban. Németországban például kívánatosnak tartanék egy ilyen gátat az atomstop demokratikus szempontból súlyos döntésére vonatkozóan. Szabad-e egy ilyen, súlyos következményekkel járó határozatot egyszerű többséggel áterőszakolni? Vajon nem lenne jobb, ha valamennyire függetlenítenék a gyakran nagyon is pillanatnyi politika törekvéseitől?  Ezekben a kérdésekben foglal most állást Magyarország.

Orbánnak mindazonáltal kétharmados többsége van és súlyponti törvényeit át tudja erőszakolni, ami azt a gyanút kelti, hogy most egyszerűen diktatórikusan akar kormányozni és befejezett tények elé akar állítani.

Az igaz, hogy Orbánnak jelenleg elegendő többsége van, de ez megváltozhat a következő választásokon, ha pártja veszítene. Akkor saját törvénye korlátozza. A súlyponti törvények nem a diktatórikus kormányzási szándék szelleméből származnak, inkább a politikával szembeni bizalmatlanság következményei. A kételkedés a demokrácia alapja. Svájcban is kordában tartják a politikát a közvetlen demokrácia rendszerével. Én a magyar súlyponti törvényeket hasonló vélekedés eredményének látom.

Mégis: a jelenlegi helyzetben Orbánnak kétharmados többsége van. Amit most elhatároz, többé nem lehet ugyanolyan viharosan ledönteni.

Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen alkotmányt. Nézze csak a vitatott pontokat. Egyik esetben arról van szó, hogy vegyék be az alkotmányba az állam kötelességeként a hajléktalanokról való gondoskodást. Egy másik súlyponti törvény azokat a magyar diákokat, akik állami ösztöndíjat kaptak, arra kötelezné, hogy utána pár évig Magyarországon dolgozzanak, vagy fizessenek vissza bizonyos pénzösszeget. Ezek nem egy diktátor politikai kezdeményezései. Viszont jó okkal kétségbe vonható az a követelés, hogy a diák- és a hajléktalan törvény egyáltalán bekerüljön az alkotmányba. Fennáll az alkotmány megcsontosodásának veszélye.

Miben látja Orbán motivációját? Miért köti szorosabban az alkotmánybíróságot az új alkotmányhoz? És miért akar súlyponti törvényeivel cövekeket leverni?

Az új alkotmány 2012. január 1. óta van hatályban. Azelőtt Magyarországnak olyan alkotmánya volt, amelyet a kommunisták írtak és a posztkommunisták átvettek. Véleményem szerint Orbán jogos kívánsága, hogy szakítson ezzel a kommunista hagyománnyal és Magyarországot új, jogállami alapra helyezze. A konfliktus abból származik, hogy az igazságügyben még aktív állományban voltak a kommunista idők bírái és államügyészei. Hogy ennek az örökségnek letompítsa az élét, Orbán alkotmányában átmeneti határozatokat fogalmazott meg, amelyeket aztán éppen az alkotmánybíróság támadott meg. Az alkotmány körüli harc Magyarországon megint csak a kommunista múlt és a modern kor küzdelme. Orbán a modern kor irányába akar menni.  Az ő érdeme, hogy hazájának modern alkotmányt adott. Ezt egyetlen más egykori keleti-blokk országnak sem sikerült megvalósítani.

Kritika éri Orbánt azért is, mert megkövetelné, hogy a magyar választók a választások előtt minden esetben regisztráltassák magukat.

Óriási visítozás volt az EU részéről, amelyből ön a kettős erkölcsi mércét olvashatja ki. Vessen pillantást Belgiumra. Ott a választóknak nem csupán regisztráltatni kell magukat, hanem választási kötelezettség van. Aki nem választ, annak pénzbüntetést kell fizetni. Senkinek nem jutna eszébe Belgiumot emiatt diktatúrának minősíteni.

Mennyire jogos magyar szempontból az a szemrehányás, hogy az EU túlzottan beavatkozik a magyar alkotmány vitába?

Szerintem a gyanú jogos. Vegyünk egy konkrét példát: Magyarországon olyan átmeneti döntést hoztak, hogy az államügyészeket és bírákat 65 éves korban éppúgy nyugdíjazni kell, mint bárki mást. Nos, ezzel különböző posztkommunista államügyészek és bírák nem értettek egyet, mert a kommunista alkotmány semmilyen nyugdíj korhatárt nem írt elő. Tovább akartak maradni és tiltakoztak az EU-nál. Ezután az EU közbelépett ezen  kommunista államügyészek és bírák nevében és  Orbánt azzal vádolta, hogy életkor szerinti diszkriminációt gyakorol. Németként erre csak a fejemet tudom csóválni.  Németország ugyanis az újraegyesítés után minden kommunista NDK-bírát kidobott, a hivatalos nyugdíj-korhatár elérése és átmeneti határozatok nélkül. Az EU egy szót sem szólt. Orbán kíméletesebben lép, mint annak idején a szövetségi kormány.                  

Prof. Rupert Scholz

Német CDU-politikus, 1937-ben született,

a Müncheni Egyetemen tanult

és szövetségi hadügyminiszter volt. 

Az eredeti cikk linkje : KATT!

A XX. század önfenntartó népességmodelljét a rendszerváltás önfelemésztő népességmodellje váltotta fel Magyarországon 

I. Az első világháború és válság ellenére is a népességet újratermelő generációs váltásos a minta a XX. század derekán

Lásd a folytonosan egyenletes első népesség piramisunkat. amelyben az első generációs anya 1919-ben születik, a generációs váltás mintáját pedig 1934-es szerint vittük tovább. 

II. A rendszerváltó generációk már nem képesek a népesség fenntartására, súlyosan deficitesek a generációs váltások (a népesség lesoványodik és gyorsulóan csökken.

Lásd a „lesoványodó”  második népességpiramisunkat, amelyben az első generációs anya 1972-ben születik, a generációs váltás mintáját pedig 1992-es szerint vittük tovább. 

A modell egy négygenerációs demográfiai modell a következő paraméterekkel.

Vettünk egy 85 éves anyát egyszer 1919-es születési dátummal, másszor pedig egy négy generációt indító anyát 1972-es születési dátummal. Ezután követtük az anyákat négy generáción keresztül a megfelelő korcsoportos születési és halandósági valószínűségek szerint. Így állítottuk össze a létrejövő négy generációs korfát (népességpiramist).

A modell, az első népességpiramis azt mutatja be, hogyan alakulna az egymást átfedő négy generáció száma 2004-ben, ha a 85 évvel ezelőtt megszületett anya gyermekei, unokái, déd- és ükunokái az 1934-es születési és halandósági valószínűségek szerint születtek, illetve haltak volna meg.

A következő négygenerációs népességpiramis a négy egymást követő, együtt élő generációt mutatja be 2004-ben, az 1934-es születési és halandósági valószínűségek szerint.

Egy láthatóan önfenntartó népességmodell

Az anya 1919-ben születetett, gyermekei, unokái, déd- és ükunokáinak sora folyamatosan pótolja az életből távozókat (1934-es születési és halandósági viszonyokat feltételezve)

A hagyományoknak megfelelően a férfi generációkat a piramis baloldalán, a női generációkat a piramis jobboldalán tüntettük fel. 

A rendszerváltás demográfiai ára

Egy láthatóan önfelemésztő népességmodell, súlyos deficitekkel

Az anya modellünkben 1972-ben születetett,

gyermekei, unokái, déd- és ükunokái már nem pótolják az életből távozókat,

a népesség folyamatosan „soványodik” (az 1992-es születési és halandósági viszonyokat feltételezve) 

Az első négygenerációs modell egy egymásba harmonikusan átmenő négygenerációs modellt ábrázol. Ezt jól mutatja az együtt élő generációk számának gyors kiegyenlítődése. Ez azt jelenti, hogy az előző generációk számának csökkenését jól látható kiegyensúlyozottsággal kompenzálja az elkövetkező generációk számának növekedése. Ez egy elég határozott népesség szabályozódásra utal több generáción keresztül. E szabályozódás nem az egyének szintjén történik, hanem az összesség szintjén. Az egyének szintjén a születés és a halál kiszámíthatatlan, a népesség szintjén azonban a termékenységi és a halandósági valószínűségek egymáshoz képesti szabályozódása meglehetősen determinisztikusnak tűnik: azok biztosítják a népesség fennmaradását, sőt növekedését.

 „A népesség tehát – ha nem sérül - úgy viselkedik mint egy élőlény, fenn akar maradni, növekedni akar, szaporodni akar.”

A második piramis egy súlyosan sérült népesség alakulást mutat be. A sérülés lényege nem egyszerűen  a népesség csökkenése, hanem a csökkenés determináltsága és gyors végbemenetele. A rendszerváltó népesség (hiszen a rendszerváltás éppenséggel az 1970-es évekkel kezdődik)  az első generációs anya 40 éves korára hirtelen csökkenésnek indul, és ez a csökkenés egyre gyorsul.

A másik jellegzetessége ennek a piramisnak a népesség szerkezetének gyorsuló romlása: a produktív korban lévő generációk viszonylagos számának szükségszerű csökkenése az improduktív korban lévők összesített számához képest.

A probléma tehát nem az, hogy a népesség öregszik – ez éppenséggel kedvező, hanem az, hogy a népesség szerkezete – az adott halandósági és termékenységi viszonyok mellett gyorsulóan romlik.

A rendszerváltó népesség önmagát emészti fel: a népesség piramis láthatóan „lesoványodik” és szűkül: a népesség feléli önmagát. 

Szegő Szilvia

HÁTTÉR-KÉP április 4-ei adása. 
"A probléma nem a pénzügyi deficit, hanem a társadalmi deficit. Magyarországon társadalmi csőd fenyeget, szétrohadóban van a magyar társadalom. Társadalom-újratermelési deficit feszít a magyar társadalom egészében. Természetesen korlátlan megszorítással pénzügyi értelemben ezt azonnal nullára lehet levinni, ami azt jelenti, hogy az ebben feszítő társadalom-újratermelési deficitet teljesen rálökni a társadalomra, hadd rohadjon még tovább. Ez az egész egy ostoba, ócska színjáték az Európai Unió részéről. Valójában az EU is pontosan tudja, hogy ezekben a társadalmakban iszonyú nyomorúság van, de mindez az EU urait nem érdekli, őket csak egyetlen dolog érdekli, hogy ez a formális pénzügyi szám 3% alatt legyen, de a mi példánkból éppen az derül ki, hogy valójában ez sem érdekli őket. Világosan látszik, hogy nekik egyetlen dolog számít, hogy ez a 3% alatti szám mindig hivatkozási alap lehessen arra, hogy miért kell további megszorításokat lépni. Most világosan kiderül, hogy egyetlen dologra alkalmas ez az ostoba és ócska színjáték, arra, hogy erre való hivatkozással, ezt ürügyként felhasználva, pontosan abból a társadalomból lehessen újabb erőforrásokat kicsavarni, kiszivattyúzni, amely éppen az ellenkezőjére szorulna rá, arra, hogy újabb erőforrásokhoz jusson. Ennek a képmutató, ócska színjátéknak az egyetlen célja Magyarország esetében, hogy újabb és újabb megszorításokat provokáljon ki. Az okozza az EU számára a feszültséget, hogy az előző 8 év kormányait nem kellett különösebben biztatni ezekre a megszorításokra. Ami számára elviselhetetlen, az az, hogy ez a kormány megpróbálja visszahárítani a globális gazdasági hatalom helyi szereplőire mindezt." (Dr. Bogár László) 

Ismétlések: Szombat 10.05-11.00, Vasárnap 17.00-18.00 óra. 
http://www2.echotv.hu/videotar.html?mm_id=196&v_id=18911

Vagy két és fél éve a magyar újságok olyan híreket szellőztettek meg, hogy a kormány érdeklődést mutatott a német tulajdonostól az  MKB Bank megvásárlására. A kért árat - az újságok szerint – a kormány magasnak tartotta. Az azóta eltelt két esztendő nem erősítette meg a bankot, ez nyilvánvaló lett abban, hogy a tulajdonosnak meg kellett erősíteni magyarországi bankját úgynevezett tőke injekcióval (200 millió euróval 2012 januárjában). Ez azonban a mai bankvilágban nem rendkívüli esemény. Számtalan banknak kellett azzal szembenéznie, hogy saját tőke állománya nem elégséges a kockázatoknak való kitettségeik fedezésére.

Ezért érte meglepetés a hazai szakmai világot, amikor a napokban arról értesült, hogy az MKB Bankot egy hitelminősítő, a Moody’s Investors Service drasztikusan, négy, illetve három  fokozattal (üzleti tevékenységek szerint bontva) leminősítette. Ilyen mértékű, egy lépésben megtett leminősítés ritkán fordul elő a pénzvilágban.

Azt is olvashattuk, hogy az MKB Bank erre úgy reagált, hogy felmondta a hitelminősítővel kötött szerződést, azzal az indokkal, hogy nem ért egyet a leminősítő értékelésével, „sem a bank aktuális helyzetére, sem középtávú stratégiájának megvalósíthatóságára, sem pedig tulajdonosi támogatottságára vonatkozóan”.

Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy az Európai Unió több országának magas rangú képviselő többször is „fellázadtak” a hitelminősítők túlhatalmával szemben. Szemükre hányják, hogy minősítésük szempontjai átláthatatlanok, és az sem látható, hogy a minősítők milyen módon biztosítják semlegességüket az érdekellentétekkel tarkított világban.

Térjünk vissza hazai terepre. Mi lehetett a célja a leminősítőnek? A hitelezők óva intése? Ez kevésbé valószínű. A külföldiek tulajdonában álló leánybankok zömükben az anyabanktól kapnak forrást, nem pedig a pénzpiacról - azaz nem drágul meg számukra a forrásszerzés mivel kevésbé vannak kitéve a piacra lépő hitelezők mindenkori megítélésének.

Valószínű, hogy a mostani leminősítésnek inkább demonstrációs hatása van.

De kinek szólhat a jelzés?

A kormánynak, hogy ne módosítsa az alaptörvényt ? Aligha.

Akkor az új jegybanki vezetésnek ? Az még semmi érdemit nem tett, de nem is nyilatkozott se erre, se arra.

Vagy egyszerűen csak óvatosságra akarták inteni az MNB Bankot: ha leminősítések jönnének garmadával, akkor kisebb lesz a mozgástere?

Vagy a magyarországi  bankoknak szól a jel, hogy a devizahitel adósoknál levő kockázataik nagyobbak lettek és tegyenek vele valamit?

De más következtetés is levonható mindebből. Térjünk vissza a bevezető gondolatokhoz. Ha a kormány valóban meg akarta venni az MKB Bankot, és a vétel csak azért hiúsult meg, mert a kormány az árat túl magasnak tartotta, akkor érdemes ebből a szempontból is értékelni az eseményeket.

Az bizonyos, hogy egy ilyen leminősítés eladósorban levő banknak rontja a pozícióját egy áralkuban.  Amennyiben a kormány vételen gondolkodna, akkor (az áralkuban) akár még számára kedvező is lehet egy ilyen hír az MKB esetében.

Barátságos vagy barátságtalan vásárlás? Javult a kormány és a bankok viszonya?

Itt jegyezzük meg: ez nem barátságtalan lépés lenne a kormány részéről a bankrendszer irányában. Sőt, mintha mindkét fél részéről közeledés lenne tapasztalható. A magyarországi bankok láthatóan nagyobb együttműködési készséget mutatnak a kormánnyal szemben pár hete. De a másik oldalról is kapnak biztatást.

 Most a bankok (a Bankszövetség?) maguk dolgoznak az árfolyamgát valamilyen kiegészítésén illetve a problémás helyzetbe jutott devizaadósok valamilyen megsegítésén. Pár hete a kormány emelte a lakást vásárlók, építkezők részére meghirdetett támogatásait, lazított a feltételeken (persze az is igaz, hogy a korábbiak iránt kevés volt az érdeklődés, annyira leült a lakáspiac, az építkezések). Pleschinger Gyula pedig vagy két hete nyilatkozta, hogy a növekedés segítése végett - megfelelő vállalások esetén – a kormány kész lemondani az idei bankadó egy részéről.

Mivel a kormány a választásokig inkább csak a retorikájában szidja a bankokat, megeshet, hogy a bankok és a pénzügyi vezetés közötti kapcsolatot az együttműködés szó fogja a legjobban jellemezni? Ez lehet, hogy önmaga is előállna, de az ilyen külső hírek még jobban ebbe az irányba nyomhatják a folyamatot, a feleket.

Giday András, közgazdász

Még az Eu bürokrácia cselekvési mintái szerint is nyilvánvaló ostobaság megnyirbálni a ciprusi bankok magán betétjeit.

Az EU ezzel a lépéssel – vacak 5,8 milliárd euró besöpréséért – a teljes euró-zónát végveszélybe sodorta, nem is beszélve arról, hogy ezzel együtt a globális gazdaságot.

Olyan egyszerű dologról van szó, mint a bizalom. Mint volt bankár, mondhatom, semmi sem képes helyettesíteni azt a hitet, hogy a betétek biztonságosak és megbízhatóak.

Csak a bizalom vékony hártyáját kell megsérteni és szinte lehetetlen visszaállítani azt.

Most ez történik: mert mit gondoljanak a spanyol, az olasz, vagy bármely más EU ország betétesei bankszámláik biztonságáról?

És meg kell mondjam, a világ minden pontján ajánlatos a megtakarítói óvatosság.

MI A PROBLÉMA A CIPRUSI MENTŐCSOMAGGAL?

Mint Írországban és Izlandban – Cipruson a bankrendszer nem csupán ingatag, hanem mérete miatt is veszélyes. A bankrendszer sokkal nagyobb, mint az ország gazdasága, a betétek nagysága 90 milliárd dollár, azaz ötször akkora, mint az ország GDP-je.

Továbbá abban is eltér ez bankrendszer a többitől, hogy a betétek fele nagy összegű, meghaladja a 100 ezer eurós összeget. Ez a ciprusi betétbiztosítás határa. Továbbá az orosz maffia betétei az országban mintegy 20 milliárd dollárt tesznek ki.

Mivel Ciprus elnöke, Nicos Anastasiades nem akarja felszámolni a sziget pénzparadicsomában rejlő pénz vonzó erőt, és mint az orosz jet-set landoló helyét, beleegyezett abba, hogy a betéteket adózzák meg: 100 ezer euró alatt 6,7 százalékkal, felett pedig 9,9 százalékkal. Ez biztosítja az EU követelményét az 5,8 milliárd eurós önrészre a banki mentőcsomagban.

De ahogy a legtöbb terv, amit politikusok és EU bürokraták ácsolnak össze, ez is nagy hibákat rejt, beleértve ebbe azt is, hogy az akció meglehetősen éles reakciókat váltott ki az orosz elnöktől, Vladimir Putyintól. Az ő megközelítésében, de a ciprusi szerény jólétben élők megközelítésében is, Putyin szerint ez a döntés, mint mondta „igazságtalan, szakszerűtlen és veszélyes”.

De a legnagyobb hiba nem a  Putyin nyilatkozattal kapcsolatos. A legnagyobb hiba azzal történt, hogy lerombolta a betétbiztosítás elvét.

Az EU a 2008-as pénzügyi válság idején külön szabályozással rendezte a betétbiztosítást Ciprusban: ami szerint 100 ezer euró összegig a betéteket Ciprusban  a ciprusi kormány biztosítja.

Ha ebből indulunk ki, még akár okosnak is tarthatjuk a betétek megadóztatására irányuló döntést, amivel elkerülhetik a ciprusi kormány csődjét. De ez a „kis trükk” kérdésessé tette a betét biztosítást mindenütt az EU-ban, valójában azonban az egész világon.

Ezért történhetett meg, hogy egy piciny ország – 800 ezer fős népességével, és 17 milliárd GDP-jével – felkavarhatta a világ piacait, hiszen a betétbiztosítás fő elvét támadta meg.

Végül is, ha a kormányok a betétekbe belenyúlhatnak – úgynevezett „adó” segítségével, akkor a betétbiztosítás értéke abszolút nulla.  

KIBEN LEHET BÍZNI?

A betétbiztosítást először az Egyesült Államokban vezették be a Nagy Gazdasági Válság idején. Ezzel biztosították a megtakarítókat arról, hogy a bankrendszer fizetőképes. Szépen működött is a rendszer. A amerikaiak bíztak a kormányban, és amikor belépett a betétbiztosítás, a megtakarítók már tökéletesen megbíztak a bankrendszerben is.

De sajnálatosan, éppen ez a bizalom rendkívül rossz hatást gyakorolt a bankrendszerre.

Az 1920-as évek tőkeáttételi mutatója (leegyszerűsítve ez azt mutatja, hogy a bank saját tőkéjének hányszorosával képes üzletet vállalni, döntően hitelt nyújtani) 4-5-szörös volt.  Ez az 1970-es évekre már 10-12-szeresre nőtt, 2008-ban pedig már a hitelállomány (banki eszközállomány) a saját tőke 30-szorosára nőtt.

Ezt a lufit a válság után vissza kellett szorítani, de például a J-P. Morgan Chase esetében ez a megsokszorozás még mindig több mint 16-szoros (és ez a bank még a legszolidabb a nagybankok között.) Ilyen mértékeket látva már elképzelhető, hogy ez a tőkéhez képesti hitel megsokszorozás milyen veszélyeket rejt magában.

Mindennek következtében a betétesek már nem bízhatnak abban, hogy a bankok nem mennek tönkre (a bankok abszurd magas tőkeáttétele miatt, azaz az üzletmenethez képest rendkívül alacsony saját tőke fedezettség miatt, amit éppen Ben Bernanke, a FED elnöke tett lehetőve a mértéktelen pénznyomással). Másfelől ma már az is kérdéses, vajon bízhatnak-e a betéti biztosításban?

Ha pedig ezek az aggodalmak komolyakká válnak, az elpusztítja a világgazdaságot. A kismegtakarítók kiveszik a bankokból a pénzüket és otthoni széfekben helyezik el, vadászpuskával biztosítva.

Ha a megtakarítóknak nem biztosított a megbízható hely pénzük elhelyezésére, akkor elfeledkezhetünk az utóbbi 300 év pénzügyi forradalmáról. Visszatérünk abba a világba, amelyben Samuel Pepy nem bízott meg az aranyművesben, vagyonát a hátsó kertben ásta inkább el. Nem kell hangsúlyoznom, ez miért nem tenne jót a kis vállalkozásoknak. – a pénz áramlása ugyanis befagyna.

A megoldás: szüntessük meg a betétbiztosítást. De követeljük meg a bankoktól, hogy saját tőkéjükre legfeljebb 4-5 szörös üzletet vállaljanak.

Mondjunk fel Ben Bernanke-nek. Valószínű, hogy a rendszer visszamenekül az arany-standard rendszerbe – de ez nem a közeljövő.

De ha a politikusok továbbra is olyan rossz döntéseket hoznak, mint amilyen a ciprusi mentőcsomag, akkor az arany-standard marad az egyetlen gazdaságilag életképes alternatíva.

MARTIN HUTCHINSON, Global Investing Strategist, Money Morning

March 19, 2013

Nyers és tömörített fordítás Szegő Szilvia munkája

Beszéljünk Ciprusról, a Nemzetközi Valutaalapról és az Európai Központi Bankról.

Money Morning 2013. március 13. (kivonatolt, rövidített nyersfordítás)

A Nemzetközi Valutaalap – a nagy globális bankok érdekében – és az Európai Központi Bank – az európai nagy bankok érdekében – lopják a betétesek pénzét Ciprus valamennyi bankjában (ráadásul nincs semmiféle  meghatalmazásuk ilyen döntésre,  vagy bármi efféle (ez  nem lehet az Európai Bizottság, hiszen ők ketten (IMF EKB) együttesen birtokolják az Európai Bizottságot) .

Mivel valamennyi bank, amelyek kölcsönt nyújtottak a ciprusi bankok életképességének fenntartásához, jelenleg szorítóban vannak.

Miért?

Még van néhány szabadon maradt ülés  a megmentésre váró banki zenekar sokaságában. Így most a ciprusi bankokon a sor. Most ők harcolnak azért ami jár nekik: ők is – hasonlóan mint más bankok - legyenek kimentve a bajból.  

Hogyan érik ezt el? Meghatalmazzák az Európai Bizottságot, hogy lépjen közbe, méghozzá az IMF nemzetközi támogatásával (ami a végső eszköze a globális bankároknak) és az EKB lokális támogatásával. Ilyen felhatalmazással lopjanak elég pénzt össze, akár betéteseiktől, majd a bajba került bankok ezt a pénzt visszanyernék.

A lopott és visszanyert pénzt a bankok felhasználhatják „tartalékaikra’, megszépítve rossz pénzügyi mutatóikat.

Ez – a másik oldalnak, az IMF-nek és az EKB-nak is jól jön –a ciprusi bankok megsegítésével egészségesebb kinézetet nyernek a felügyelő hatalmak:  az EKB és az IMF is.  Következésképpen az IMF és az EKB több pénzt tud kölcsönözni ugyanazoknak a bankoknak, akiknek a betéteseit éppen ezt megelőzően meglopta..

Nem viccelek!

Ha ugyanis nem tudnak „régi módon” pénzt csinálni: szorgalmas, módszeres munkával, akkor marad a könnyebbik út, pénzt kreálni egyszerűen lopással.

Ezt teszik a bankok. Valamikor megkeresték a pénzt, lassan gyarapodva. Ezért a bankárok ebédje gyors volt, és golfot is csak hetente egyszer játszottak, azt is orvosaikkal és üzlettársaikkal.  A játék tehát nem volt igazán az, az üzletet szolgálta.

Mindez megváltozott.

A mai bankok gigantikus méreteket öltöttek. Pénztakarók borítják az iparkodás szektorait, a nemzeteket, a globust piszkos anyaggal hálózzák be azért, hogy óriási jövedelemhez juthassanak, és  fantasztikus bonuszokat fizethessenek.

 Hogy működhet ez anélkül, hogy magát robbantaná fel a rendszer?  Hogyan válhat – kis és nagy kartellek összeolvadása (valamennyi ugyanannak a színjátéknak a része, valamennyi ugyanannak a juhnak a szőrét borotválja) – egy hatalmas kartell része úgy, hogy nem váltja ki a világ aggodalmát?

Úgy, hogy a bankok maguk kreálták meg a központi bankokat és az IMF-et. Maguk hozták létre felügyelőiket, hogy úgy nézzen ki, ők alá vannak vetve központi bank szabályozásának, a rendszer biztonságos működésének és a közérdeknek. De éppen ez az, éppen azt akarták elérni, hogy a publikum ezt higgye.

Az IMF és az EKB a tolvajok főnöke Ciprusban. Ők nem a végső menedék, hanem az elképzelhetetlen valóráváltói. Már nem játsszák meg a lopást. Nem nyomnak pénzt, amit aztán odaadnának bankárjaiknak (vásárlóerő lopásának esete inflációval). Most egyszerűen belenyúlnak a betétesek számlájába, miközben szemükbe néznek az azt mondják nekik: „Sajnáljuk, de ez a pénz egyébként is a miénk.”

Ez azonban mindent megváltoztat.

A modern történelemben ez az első eset, amely a napnál világosabban feltárja a rendszer vámpír jellegét. Lehet (bár kétlem), a világ kezdi látni a hurkot, melyet a bankok a nyakunk köré szőttek. És azt is láthatják, hogy ha ez így megy tovább, mi fogjuk akasztjuk majd fel magunkat,  ha nem törjük fel a nagy bankokat és a központi bankokat.

Shah Gillani

Befektetési tanácsadó, USA, Money Morning tulajdonrészes  írója

(Nyersfordító: Szegő Szilvia)

Megsokszorozhatnánk a növekedést, ha a szülők nem a saját gyermekeiket nevelnék, hanem mindenki a másét!?

(A GDP szerinti munka érték és növekedés szemlélet ugyanis ezt sugallja!)

Az emberi gazdaságot a pénzfolyamatok csak részlegesen képesek átfogni, és alig ismeri el a nem piaci gazdaságot, amit a mai szakirodalom bizonyos leegyszerűsítéssel pénz által nem közvetített gazdaságnak nevez. Ilyen  a családgazdaságban végzett „ingyen” munka. Ez a láthatatlan gazdaság tehát nem „elbújik” a pénz elől, hanem nem fizetett, ingyen munkának, vagy szebben, szeretet munkának[1] minősül, amiért pénz nem jár, de ami nélkül a pénzgazdaság összeomolna[2].

A gazdasági fejlettséget és a növekedést mérő mutatóink is lényegében a pénzfolyamatokban mért teljesítményeket ismerik el. Holott – egy magyarországi konferencián meghivatkozott OECD értékelés szerint a nem látható háztartási munka a GDP értékének 30 százalékával ér fel (ennek csak töredékét veszik ténylegesen figyelembe a GDP-ben) és a közjó termelés 50 százalékával. Így az a paradox helyzet jön létre, hogy – olvashatjuk egy írásban - csökkenne a nemzeti jövedelmünk, ha a házvezető nőinket feleségül vennénk. A szeretet munkának kivétele a GDP-ből hamisan állítja be a növekedést is. Mint ahogy a fentebb idézett tanulmányban olvashatjuk – amit sok esetben fejlődésnek könyvelünk el, sokszor csupán a láthatatlan munka bevitele a látható munkák körébe.  

Kísérletet tettünk tehát egy olyan modell kiépítésére, amely az emberi élet termelés láthatatlan folyamatait láthatóvá, pénzben mérhetővé tegyük. Ebben az egyik döntő tényező a gyermeknevelés. De meggyőződésünk, hogy a nyugdíj fedezete  is e kettős gazdaságben jön létre, vagyis a szeretet gazdaságban és a pénzgazdaságban. Mindkét típusú befektetés elengendhetlen egy hosszabb távon működőképes társadalomhoz, és annak gazdaságához.

A viták joggal koncentrálnak a pénzgazdaság működésére, annak konfliktusaira. Közben azonban egyre inkább megfeledkeznek azokról a – pénzvilág által láthatatlanná tett – folyamatokról, amely hasonló súllyal vesznek részt a termelésben. Egy ilyen – a nagyrészt láthatatlanná tett – befektetés a következő generációba történő befektetés. A gyerekekre fordított fizetett és nem fizetett, ezért „láthatatlan”, nem értékelt munka.

A nem látható munkának egy jelentős köre a családban történik, a családgazdaságban, annak sokrétű üzemeiben, az anyagi, szocializációs, humanizációs és spiritualizációs családreprodukciós folyamataiban[3]. A nyugdíjba történő demográfiai befektetésnek is egy jelentős köre a családban  történik. A gyermeknevelés anyagi, szocializíciós, humanizációs és spirituális folyamataiban, melyek mindegyike elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a gyermekből felelős, szocializált, erkölcsi talapzattal bíró munkavállaló jöjjön létre, és ennek folyományaként egy olyan társadalom, amelynek fontos erőforrása az egymás iránti bizalom, és az együttműködési képesség, ami a fejlődésnek fontos erőforrása (lásd Kopp Mária gazdag kutatásait erről[4]).

Ki finanszírozza a gyermeket? Család? Állam?

A másfél keresős dolozó szülők fedezik gyermekeik felnevelésének költségeit

A gyermeknevelés különféle forrásból származó költségeit – a legfőbb tételek alapján - mutatja be a következő ábra a gyermek 0 éves korától 21 éves koráig, éves bontásban. A költségek az óvodás kortól ugranak meg, jelezve, hogy az oktatásra fordított kiadás az állami források jelentős hányadát teszik ki. A munkaráfordítás a gyermek 6 éves koráig a legnagyobb. (Ez nyilvánvalóan bizonyos leegyszerűsítés, hiszen a például a tinidzserkori szülői nehézségek mérésére, vagy az életpálya döntések meghozatalával kapcsolatos döntési procedúrák követésére a jelenlegi statisztikai adatbázisok nem adnak megfelelő lehetőséget).

1. ábra

Mennyibe kerül tehát egy gyermek, átlag iskolai végzettséggel, 20 éves koráig? A szülők egy gyermekre mintegy 20 millió forintnyi munkát és pénzt áldoznak, ezt körülbelül fele-fele arányban[5]. Az állam ezt az összeget 13 millió forinttal toldja meg (fontos tudni, hogy ezt a dolgozó szülőktől származó befizetésekből teszi). Ez együtt 33 millió forint (évi mintegy másfél, két gyermek esetén 3 millió forint). Két gyermek esetében tehát 40 milliót a gyermekek a szülői családban kapnak meg közvetlenül, 26 milliót pedig attól az államtól, melybe a szülők pénzjövedelmeiknek több mint a felét átutalják. Az egy gyermekre fordított csalási és államháztartási kiutalásból származó összegeket a következő ábra mutatja be.  

2. ábra

Azt is fontos tudni, hogy a példánkban szereplő dolgozó szülők gyermeknevelő éveikben teljes munkájuknak és hazavitt (nettó) pénzhasznuknak felét a gyermekekre fordítják. Ehhez adódik hozzá az állami hozzájárulás, ami szintén a szülők befizetéseiből származik (feltéve, ha dolgoznak).

A szülők hazavitt pénzjövedelme tehát a teljes életpályán mintegy 105 millió forint, ezzel szemben az államháztartásba átutalt pénzük 118 millió forint, a fogyasztásra kivetett adókkal is számolva. Az állam gyerekekre fordított kiadásainak forrása tehát a  szülők bruttó jövedelme).

A nyugdíjrendszer fedezete – járulék vagy gyermek?

Milyen torzulást mutatnak a számok?

Számításokat végeztünk arra vonatkozóan, hogy egy család mennyit fektet be a szülők nyugdíjába a befizetett nyugdíjjárulékokkal, és mennyit - a feltételezetten később munkavállaló - gyermekeik felnevelésébe. Modellünkben a család két szülős, a szülők dolgoznak, az úgynevezett másfél keresős rendszerben, fizetésük átlagfizetés, arra számoltuk az érvényes munkáltatói és munkavállalói járulékokat. 

Amire jutottunk: a produktív generáció egy szülői párja ma nálunk a nyugdíjkasszába befizetett nyugdíjjárulékaival mintegy 50 millió forinttal járul hozzá a generációjának a társadalmi nyugdíj alapjához.

Ugyanakkor, ha 2 gyereket felnevelnek, azzal további mintegy 65 millió forintos „befektetéssel” járulnak hozzá a nyugdíjrendszerhez (feltételezve, hogy a gyerekei dolgozni fognak, járulékot fizetnek, aminek esélye a mai foglalkoztatottság fennmaradása esetén alig több mint 50 százalék).

(A gyermeknevelés családi pénzkiadásokhoz hozzáadtuk a család költségvetési befizetéseit a gyermekre fordított költségvetési kiadások mértékében, valamint forintosítottuk a gyermekekre fordított munkát is a statisztikai standardok szerint).

Korábban már hangsúlyoztuk, egy két szülős két gyermekes család nyugdíjba történő befektetéseinek több mint a felét a demográfiai befektetés a gyermekekbe történő befektetés teszi ki. (65-66 millió forint). A fele-fele arányban történő hozzájárulással szemben a két befektetés hozadéka a nyugdíjban gyökearesen eltér egymástól. A gyerekek után járó nyugdíjösszeg az összesnek mindössze  1-2 százalékát teszi ki.

A következő ábra első oszlopa érzékelteti a kétfajta nyugdíjbefektetés egymáshoz képesti viszonyát. A második oszlop azt érzékelteti, hogy a közel kiegyenlített befektetéssel szemben a nyugdíj alig függ a gyermekekbe történő befektetéstől. A harmadik ábra már az általunk javasolt gyerekfedezetű nyugdíelem figyelembe vételével készült. Az érzékelteti, hogy az általunk kidolgozott modell esetében a gyermekekbe történő befektetés elismertsége jelentősen emelkedne a jelenlegihez képest.

4. ábra

A fenti ábra azt domborítja ki, hogy a nyugdíjrendszer átszabásakor fontos szempontként kellene kezelni, hogy a szülőknek nyugdíjkövetelésük támad a gyermek felnevelésével és a munkaerő piacra történő rásegítésével. A feladat tehát tehát egy kiáltóan méltánytalan elosztási rendszer korrekciója lenne. A gyermeknevelés elismerése tehát nem szociális juttatás, hanem a korábban láthatatlanná tett nyugdíjkövetelés láthatóvá tétele és érvényesítése.

Erre tettünk kidolgozott, az államháztartás egyensúlyát is figyelemben tartó javaslatot. E szerint a jelenlegi öregségi nyugdíjrendszernek egy eleme lehetne a gyermekfedezetű nyugdíjrész, amit a szülők (javaslatunkban az anya) kapna a dolgozó gyermek nyugdíjjáruléka egy részének erre a célra történő elkülönítéséből. (Pénzügyi Szemle, 2012. 3. sz.)

   „Papírnyugdíj” kontra gyermekfedezetű nyugdíj 

Bármilyen rendszerben számolják is el a nyugdíjköveteléseket, azoknak a tényleges fedezete nem más, mint maga a felnövekvő aktív generáció. A „papírnyugdíj” csak így válhat a nyugdíjasok tényleges fogyasztásává, az unokákat nevelő generáció megélhetésének anyagi eszközévé.

A gyermekfedezetűnek elnevezett nyugdíjrendszer nem csupán pénzügyileg igazságosabb, hanem demográfiai szempontból is hatékonyabb lenne. Bár a nyugdíjjárulék össztömege változatlan maradna, azon belül tekintélyes hányad mintegy családon belül maradna - azaz tulajdonképpen tartalmilag nem is lenne többé elvonás.

A jelenlegi nyugdíjrendszer azzal, hogy a nyugdíjas kori megélhetésben nem, vagy alig veszi számításba a gyermeknevelést, nagymértékben hozzájárul a demográfiai torzuláshoz, ahhoz, hogy „nem érdemes” gyermeket vállalni. Ezt az üzenetét a nyugdíjrendszernek sürgősen fel kellene számolni. Ehhez kívántunk hozzájárulni a saját modellünk kidolgozásával. 

Giday András – Szegő Szilvia

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám
elszegõdtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek,
pedig a disznók elõtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e
milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelõre velõk, tavasztól õszig. Megismertem
õket. Hûségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem
is voltam disznó, csak ember...

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

- Egy õszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy
farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között
egy, amelyik mindig külön járt a többitõl. Egy rühes, sovány kis
süldõ. A többi nem tûrte meg maga között, mert, hogy maga alá
piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az
elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldõ. És éppen
erre mentek rá a farkasok.

- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az
állatokat a karámból s álmosan dûtöttem neki hátamat egy bükkfának,
amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldõ megint valamivel
távolabb túrt a többitõl s azt cserkészték be a farkasok. Négyen
támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a
sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következõ
pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete
henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány
disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és
fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis
rühes süldõnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig
sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt
az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem
fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt
az is.

- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a
disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi
tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben
mindenki csak önmagával törõdik, nemhogy a kisujját is mozdítaná
másért. Ha akkor, ott az erdõn, az én disznófalkám is úgy viselkedik
mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták
volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre
a,gonoszság és az önzés." (Wass Albert)

A Fleischbrüke hídfőjének szobrát már Bod Péter is megcsodálta.
A felirat fordítása: Mindennek megvan a maga eredete és növekedése, de íme, ez az ökör, melyet látsz, sohasem volt tinó (Szili Zsófia felvétele)

Nürnberg főterén a mai napig emlékezteti a városlakókat egy magyar szürke marha szobra arra, hogy ez az állat mentette meg őket egykor az éhínségtől.

időpont: 2013. 02. 11.
helyszín: a BCE főépületének földszinti III. előadója (Budapest, IX. kerület, Fővám tér 8.)

Élő faluért - faluközösségek és a föld - a földkérdés társadalomgazdasági vetülete. Ezzel a címmel rendez vitát a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdászok a közpolitikában diákszervezete 2013. február 11-én, hétfőn 18 órától a BCE főépületének földszinti III. előadójában (Budapest, IX. kerület, Fővám tér 8.). A rendezvény előadói: Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa és Tanka Endre, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára. Hozzászólásra felkért előadók: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere és Nagy Sándor, a Balatonboglári Pinceszövetkezet elnök-vezérigazgatója. Bevezetőt mond, és a vitát vezeti: Vass Csaba, a gazdaságtudomány habilitált doktora.

Az alábbiakban megtekinthetők az előadások, az MKT meghívóban szereplő sorrendben.

Andrásfalvy Bertalan előadása:

Tanka Endre előadása:

Nagy Sándor hozzászólása:

Vass Csaba köszöntője:

Az alábbiakban közöljük Németh István hozzászólását, illetve várjuk a kedves olvasók további hozzászólásait is, akár ezen a felületen, akár a következő emailcímen: Dr. Szegő Szilvia

Élő faluért! Faluközösségek és a föld. (A földkérdés társadalomgazdasági vetülete)

Németh István hozzászólása (2013.02.11.)

A gazdaság mechanikus személete:

1. tőlünk független dolgok hasznosítása profitunk maximalizálása érdekében
2. amire nincs szükségünk, azt figyelmen kívül hagyjuk (externáliák)
3. a profit a miénk, a veszteség, a károk a figyelmen kívül hagyottaké
4. következmény: a mai világgazdasági helyzet!

A gazdaság valójában élő rendszer, amelynek mi emberek, családjaink, közösségeink mind részei vagyunk, beleértve környezetünket, a természet kincseit is.

Ha ez utóbbi, organikus szemléletben írjuk le a gazdaságot, akkor fel kell fedeznünk, hogy egészséges gazdaság csak egészséges helyi (lokális) gazdaságok együttműködő hálózataként jöhet létre.

Egészséges helyi gazdaság a helyi közösség fennmaradását, boldogulását szolgálja térben és időben kiegyensúlyozottan.

Az egészséges helyi gazdaság saját fenntartása érdekében törekszik a kiszipolyozó környezeti függés minimalizálására és csak olyan mértékben vesz igénybe külső teljesítményeket, amilyen mértékben azt belső teljesítményével ellensúlyozni képes (ez az eladósodás elkerülésének egyetlen módja).

A belső teljesítmények megléte alapvetően attól függ, hogy a helyi adottságokat és a fejleszthető helyi képességeket miképpen tudja úgy mozgósítani, hogy azzal saját közösségi igényeinek minél nagyobb hányadát kielégítse és a helyileg ki nem elégíthető igények ellentételezésére „eladható” többletteljesítményt tudjon nyújtani.

A vidék legfontosabb adottságai közé tartozik a termőföld, a víz, a hozzáértő gazda, mert egészséges élelmiszert, amely valóban tápanyagot ad az emberi szervezetnek, csak a természettel való együttműködésben és nem élelmiszernek álcázott (élettanilag hatástalan vagy káros adalékanyagokkal, kiegészítőkkel felhigított) ipari termékekkel lehet előállítani.

Ezért alapvető kérdés, hogy miként tekintünk a termőföldre?

-          Mint olyan vagyontárgyra, amely hektáronként 60 ezer forint EU támogatást hoz?

-          Mint olyan vagyontárgyra, amelynek értéke 2014 májusától 10 vagy 100-szorosát fogja érni, ha ügyes jogászokkal kihasználjuk a szándékosan meghagyott joghézagokat?

-          Vagy olyan adottságra, amely fennmaradásunk, egészséges táplálkozásunk biztosításának, önálló létünk megőrzésének az alapja?

Nem szabad, hogy a termőföld kizárólag az önző, kapzsi vállalkozók kezébe vagy használatába kerüljön.

A helyi közösséget szolgáló földhasználat nem az ügyeskedő nagykereskedők, integrátorok számára termel, hanem megszervezi a maga értékesítési-beszerzési hálózatát.

A helyi közösségnek több esélye van az egészséges helyi gazdaság kiépítésére, ha az önkormányzat termőföld felett rendezhet (akár államtól bérelt alapon). Rozsály sem tartana ott, ahol ma tart, ha nem lenne földje.

Világosan látni kell, hogy a föld feletti rendelkezési jog kérdése fontos, de nem elégséges feltétele az egészséges helyi gazdaság kialakításának. Az egészséges helyi gazdaság egy sor non-profit helyi vállalkozás elindításával, rentábilis működtetésével teremthető meg. A közösség megteremtése, fenntartása, felvirágoztatása szoros összefüggésben van az egészséges helyi gazdaság kiépülésével, ugyanakkor ez ki sem épülhet, ha nincs közösség, amely ezt fontosnak tartja.

Az egészséges helyi gazdaságok együttműködő hálózata kiépítésének szolgálatába kell állítanunk egyik legértékesebb kincsünk, termőföldünk hasznosítását.

Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya

Faluközösségek és a föld

időpont: 2013. 02. 11.
helyszín: a BCE főépületének földszinti III. előadója (Budapest, IX. kerület, Fővám tér 8.)

Élő faluért - faluközösségek és a föld - a földkérdés társadalomgazdasági vetülete. Ezzel a címmel rendez vitát a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdászok a közpolitikában diákszervezete 2013. február 11-én, hétfőn 18 órától a BCE főépületének földszinti III. előadójában (Budapest, IX. kerület, Fővám tér 8.). A rendezvény előadói: Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa és Tanka Endre, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára. Hozzászólásra felkért előadók: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere és Nagy Sándor, a Balatonboglári Pinceszövetkezet elnök-vezérigazgatója. Bevezetőt mond, és a vitát vezeti: Vass Csaba, a gazdaságtudomány habilitált doktora

A Bank of America bajban van. Valóban nagy bajban. De hála istennek, ők annyira nagyok. Hála istennek azért, hogy Amerika nagy bankjai most sokkal nagyobbak, mint néhány évvel ezelőtt voltak, mielőtt a válság (ami szintén az ő tettük) térdre kényszeríthette volna őket. De ez maga  „A TERV”, aminek célja, megszabadulni az „idegesítő’ versenytől.

 Ez 100 éves történet. A FED 1913-as megalapításával a cél  a verseny felszámolása volt, és annak elérése, hogy a végső menedék szerepét a lakosságra háríthassák, mentesítve ez alól a nagy bankokat.

 Ehhez egy „kis” időre szükség volt, 100 évre. De működik A TERV.

 Az első jelei annak, hogy A TERV működik: az 1980-as és 1990-es évek válságai. A betétek és a kölcsönök bajba kerültek, mert a bankok mohó pénzjátékot űztek. Kiderült azonban, hogy a FED nem fedezi azokat. Ezeket a bankokat becsukták, államilag támogatott bennfentesek olcsón felvásárolták őket, majd jó profitot realizálva eladták a nagybankoknak.  

Mindenesetre: ezek a bankok eltávoztak. Nem kell szembesülni többé a hitelszövetkezetek idegesítő versenyével.

De lássuk, ki kerül most a vágóhídra?

A tartományi, a közösségi bankok nagy bajban vannak. Tönkretételük rendszeresen folyt, alultőkésítettek lettek, mert képtelenek voltak versenyezni a nagy bankokkal (az 5 nagy bankkal, ugye tudják, melyek ezek?). Ráadásul – az is tudható, hogy ezek az óriások túl nagyok ahhoz, hogy tönkre mehessenek, következésképpen sokkal biztonságosabbak a betétesek és az üzletvitelben érdekelt ügyfelek számára.

Az elmúlt 20 évben kiütötték az 1 milliárd dollárnál alacsonyabb mérleg főösszegű bankok felét. Eközben az elmúlt 4 évben az „5 Nagy” exponenciálisan nőtt. Mára a banki mérlegfőösszeg (banki vagyon) mintegy 50 százalékát ők birtokolják.

Néhány 100 „regionális” bank van. Ők nem a probléma részei, ők a megoldások, a TERV szerint. Ők ugyanis a Nagy Bankok felvásárlásának célpontja. Ezért tehát minél nagyobbak lesznek, annál nagyobb falatot jelentenek majd a bekebelezőknek a végső megabankká válás történetében. Még megmaradt mintegy 6000 tartományi-közösségi bank. Ezen bankok szisztematikus tönkretételét jellemzi, hogy bár súlyuk a bankok számát tekintve 92 százalék, de a banki aktíváknak (vagyonnak) mindössze 11.5 százalékával rendelkeznek.

A nagy bankok ugyanis legyűrték őket, elorozták kenyerüket, kiszorítván őket természetes terepükről: a kis vállalkozások finanszírozásáról (ezek a magasabb kockázatú kölcsönök, de Amerika foglalkoztatásának zömét ők biztosítják). Hogyan ragadták a Nagyok magukhoz ezt az üzletet? A postaládákba dobott hitelkártyákkal. (mint tudjuk, mára a kisvállalkozások finanszírozásának főbb eszközévé vált a hitelkártya). Mit tehettek a vesztes helyzetben a tartományi bankok? Egyre inkább elszegényedve  ingatlan jelzálog kölcsönzés felé fordultak. Most ezért bajban vannak, de így válnak felvásárolhatóvá.

És mi történt a Bank of Amerikával? 1998-ban visszavásárolta a Countrywide-ot. Nem volt jó üzlet. Most a Bank of Amerikát – 17 további pénzügyi intézménnyel együtt – feljelentette a Fannie Mae és a Freddie Mac, továbbá az állami szabályozó szerepet ellátó Federal Finance Housing Agency. Arra szorítják a BoA-t, hogy guberáljon össze pénzt a Countrywide-tól örökölt, becsomagolt és csomagban eladott értékpapír üzleteik rendezésére. Az FHA konkrétan azt szorgalmazza, hogy a BoA vásárolja vissza az így becsomagolt és eladott jelzáloghiteleit.

Most az államtól kapott egy további ütést a BoA. 1 milliárd dollárt követelnek a banktól, miután azzal vádolták, hogy visszaélve üzleteltek jelzáloghitel papírokkal. Maguk hoztak létre ezeket az értékpapírokat, majd  eladták az államilag támogatott Fannie és Freddie-nek. Ők pedig - nem tudva a manipulációról - megvették ezeket a papírokat, minek következtében bajba kerültek. Ki kellett ezért menteni őket, méghozzá az adófizetők terhére.

Mindenki tudta, hogy ez történik,  különösen tudhatta ezt a FED.

Mindenki tudta, hogy vérrel kell megfizetni a bankoknak, hogy romba döntötték a gazdaságot. A  Fed készpénzzel táplálja a nagy bankokat, hogy bőven legyen pénzük a hivatalos büntetésekre, és kihasználva előnyös helyzetüket, tovább növekedhessenek.

Tehát minden azért történik, hogy az 5 Nagybank még nagyobbá nőhessen.

Ezzel szemben nincs könyörület a közösségi bankoknak. Ők nem nyúlhatnak a Fed bőségtáljába.

Ez az a nyers és undorító hatalom, amely minket ellenőriz és tönkre zúz a profitabilitásuk érdekében. Ez történt a válságban és ez fog történni azután is.

A kormány nem csupán hagyja, hogy mindez megtörténjék, hanem még segíti is ezt a folyamatot. A nagy bankok ugyanis megfizetik ezért őket.

És mit mondtak ezzel kapcsolatban az elnökjelöltek? Hogy a nagy bankok egyre  nagyobbak lesznek, egyben mind nagyobb hatalomhoz jutva. Hogy őket mindig is védi a FED, az a FED, amely nem kormányzati testület, éppenséggel ő birtokolja a kormányt. Hol vannak az elnökjelöltek és mit szólnak mindehhez? Semmit. Őket is megfizették.

Nekünk kell véget vetni a FED-nek, széttörni a nagy bankokat, kimenteni a helyi közösségi bankokat a politika nyomása alól, és pártolni a közösségi bankokat, mert ők teremtenek valóságos munkahelyeket Amerika javára.

Hall valaki engem?

SHAH GILANI (Capital Wave Strategist, Money Morning)

Forrás: (http://moneymorning.com/2012/10/28/thanks-to-the-fed-its-all-proceeding-according-to-the-plan/)

Nyersfordítás:  Szegő Szilvia

Külső eladósodásuk közép-európai kitekintéssel – gazdasági perifériára kerülésünk újabb fejezete. Ezzel a címmel szervez vitaülést 2013. január 21-én, hétfőn 16 órától Budapesten, az MKT székhelyén, a City Corner Irodaház 409-es tanácstermében (IX. kerület, Üllői út 25. 4. emelet) a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya. Az ülésen "Külső eladósodásunk – nincs tettes csak áldozat" címmel Bogár László tart előadást. Felkért hozzászólók: Hossó Andrea (Adósság és gazdaságszerkezet), Lentner Csaba (Monetáris lazítások kora. És Magyarország?) és Varga István(Aszimmetrikus adósságkezelés az Unióban). Vitavezető: Szegő Szilvia.

Bogár László előadása:

Hossó Andrea előadása:

Lentner Csaba előadása:

Varga Csaba előadása:

1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba
dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs!
2. Ha valakinek segítesz, furcsán néznek rád az emberek. Ne törődj
vele! Te csak segíts annak, akinek szüksége van rád!
3. Ha mindent megteszel a világért, helyébe rúgást fogsz kapni. Ne
törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!
4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele!
Te csak tedd a jót!
5. A becsületesség, tisztaság és igazmondás támadhatóvá tesz. Ne
törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte!
6. Az emberek ésszerűtlenül gondolkodnak, helytelenül cselekszenek és
önzők. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat!
7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik, hogy hátsó szándék vezet. Ne
törődj vele! Te csak tedd a jót!
8. Ha ezek a céljaid vezérelnek, hamis barátaid és igaz ellenségeid
lesznek. Ne törődj vele! Te csak kövesd céljaidat!

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni: 

- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában... 

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülő falvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar eltudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám,  nemsokára haza jön, elfogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....

Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy félkiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette.

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot,  kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet,  a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ  egy nagymama anyagi gondjaira. 

Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét! 

Szeretettel,  Böjte Csaba testvér

A Kutatók Éjszakájához kapcsolódó anyag:

Az elveket gyakorlattá kell tenni

A magyar kereszténydemokrácia hagyománya más, mint a nyugat-európaié, míg utóbbi a polgárság politikai mozgalma, előbbiben kezdetektől megjelent az alul lévők igazságának a megmutatása, az ő érdeküknek a képviselete is – mondja Mészáros József. A Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnökével, a nyugdíjbiztosító főigazgatójával az építkezés fontosságáról, az alapítvány tevékenységéről és a magánnyugdíjrendszer megszüntetéséről is beszélgettünk.

Az eredeti interjú itt olvasható.

Mészáros József