"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám
elszegõdtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek,
pedig a disznók elõtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e
milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelõre velõk, tavasztól õszig. Megismertem
õket. Hûségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem
is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy õszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy
farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között
egy, amelyik mindig külön járt a többitõl. Egy rühes, sovány kis
süldõ. A többi nem tûrte meg maga között, mert, hogy maga alá
piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az
elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldõ. És éppen
erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az
állatokat a karámból s álmosan dûtöttem neki hátamat egy bükkfának,
amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldõ megint valamivel
távolabb túrt a többitõl s azt cserkészték be a farkasok. Négyen
támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a
sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következõ
pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete
henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány
disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és
fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis
rühes süldõnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig
sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt
az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem
fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt
az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a
disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi
tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben
mindenki csak önmagával törõdik, nemhogy a kisujját is mozdítaná
másért. Ha akkor, ott az erdõn, az én disznófalkám is úgy viselkedik
mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták
volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre
a,gonoszság és az önzés." (Wass Albert)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.