Tamkarum

A sajtó az Európai Bizottság hét gyermekes női elnökének választásával volt elfoglalva és közben alig kapott visszhangot az, hogy két gyermekes női elnököt jelöltek az EKB élére is, szakítva ezzel egy hagyományosan „férfibarát” bankintézmény vezetéskultúrájával. Mindebből rögvest sejthetjük, hogy nem diadalmenet vár az új elnöknőre, inkább valami olyasmi, amit a kör négyszögesítésének megoldásával írnak le. Hogyan függ össze a kör négyszögesítésének kérdése az euró, a közös európai pénz központi bankjának a problémájával?  Úgy, hogy az új elnöknek meg kell oldania, hogy a közös pénz az euró egyszerre legyen közös, de azért túlzottan mégse legyen az. Szolgálja egyben a dél európai országok pénzügyi érdekeit, de egyúttal a sokkal fejlettebb észak európai országokét is. Az eurót ugyan a leköszönő elnök kimentette egy súlyos válságból, de ennek árát (Mario Draghi: „Megmenti az eurót, akármibe kerül is az”) még nem fizették meg a tagállamok. Így például jelentősen sérült az EKB vezetésének jogi és erkölcsi legitimációja, hiszen a foganatosított úgynevezett nem „szokásos” elnöki intézkedések több esetben meghaladták a felhatalmazás adta jogkörét.

          Az Európai Központi Bank elnöke olyan gazdaságpolitikai szerepkört vont magához, amit korábban mereven elutasított az uniós pénzügyi rendszer „alkotmánya”. Így például az eladósodott országok államkötvényeit fedezetlen banki pénz kibocsátásával vásárolta, hogy ezzel mérsékelje ezen országok kamatterheit. Érthető, ha az EKB jogi „túlterjeszkedése” ellen Németországban alkotmánybírósági eljárást is kezdeményeztek. Ennek a jogi eljárásnak a sajátos ide-oda tologatása és halogatása is jelzi, hogy olyan kérdéseket terjesztettek joghatóságok elé, amely kérdésekre a jog bevett eszközeivel aligha lehet válaszolni. Ugyanis egy politikai felhatalmazás nélküli grémium, az EKB, válságmentésre napok alatt sokszorosát elkölthette annak az összegnek, aminek töredékére hatalmazták csak fel az Európai Unió éves költségvetését?! De lépjünk tovább.

          Egyáltalán érvényben van-e az Európai Unió alapokmányának számító Maastrichti Szerződés? Ha érvényben van, akkor miért nincs érvényben – tehetnénk fel a kérdést, hiszen a közös valuta védelme érdekében elfogadott maximális – GDP arányában 60 százalékos eladósodottságot már régóta nem tartják be jelentős országok. Görögország esetében ez az arány jelenleg 182 százalék, Olaszországban 132, Ciprusban és Belgiumban 102, Franciaországban, az euró övezet domináns országában is 100 százalék! Más megközelítésben ez azt jelenti, hogy míg ezen országok súlyos pénzhiánnyal küzdenek, egyes észak országokba, különösen Németországba „dől a pénz”? Az nyilvánvaló, hogy a jog hagyományos eszközeivel – „adós fizess”, ez a helyzet nem oldható fel.

          Ezen a ponton térünk vissza újra vissza a címben feltett kérdésre. Ha a felvetett kérdések jogi úton aligha oldhatók meg, akkor miért éppen egy jogászra hárítják az EKB elnöki feladatát? A megoldás erre a paradox helyzetre Christine Lagarde pályájaíve. Gazdaág nemzetközi tapasztalata, két éves franciaországi pénzügyminiszteri pályafutása ugyanis arra vall, a szakmaiságnál szélesebb látókörbe is fel tudott emelkedni. Ráadásul a Nemzetközi Valutalap elnöki tisztsége kapcsán hasonló feladat várt rá, mint az EKB elnöki tisztségének vállalásával. Miért?

          Mert vannak helyzetek, amikor igenis hasznára válhat egy vezetőnek, ha nem korlátozzák a szűkebb szakmai toposzok, a beívódott értelmezési módok.

Amikor Lagarde-t a Nemzetközi Valutaalap élére jelölték, éppen úgy, mint jelenleg az EKB esetében – egyre több kritika érte az intézményt. Egyre többen kérdőjelezték meg a Valutaalap merev megszorítás politikáját, ami súlyos társadalmi válságokat okozott több országban. Mondhatnánk, ebben a helyzetben az elnök Christine Lagarde nem úgy viselkedett, mint az inkognitón rajtakapott feleség, aki azt mondta férjének, „szívem, ne a szemednek higgy, hanem nekem”.

          Lagarde pályafutása azt mutatja, hogy – a viccben megfogalmazott intelemmel szemben - mert és tudott a szemének hinni, mert és tudott óvatosan külön véleményt megfogalmazni a görögöknek nyújtott megszorító csomagok túlzó kritériumaival szemben (neki lett igaza a görög kormánnyal tárgyaló „trojka” másik két tagjával, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank képviselővel szemben). Ebből pedig arra lehet gondolni, hogy Christine Lagarde új posztján is élni fog azzal a bölcsességgel, hogy merni kell megnevezni azt, amit látunk. Jelenleg az egységes euró valójában blokkokra osztotta az Európai Uniót. Méghozzá annak következtében, hogy ugyanaz az euró egyszer túlzottan könnyíti az exportot az északi fejlettebb államok számára (különösen Németország számára), másszor pedig az elmaradottabb déli eurót alkalmazó országoknak az importot tette olcsóbbá a kelleténél, megdrágítva ezzel viszonylagosan a hazai termelést. Vagyis ott könnyített, ahol éppen nehezíteni kellett volna, és fordítva! A fejlettebb országoknak ugyanis – bár fejlettségük okán erre nem lett volna szükségük – túl könnyű lett exportálni. Ebből pedig már az is következett, hogy hozzájuk „dőlt” a pénz, miközben a mesterségesen olcsón importálók egyre nagyobb pénzhiányba kerültek.

          A kör négyszögesítésének kérdése e helyütt újra felvetődik. Ugyanis azt kell látnunk az euró jelenlegi helyzetével kapcsolatban, hogy a kör bezárult, az eladósodott és az eladósodást finanszírozó országok egymás „foglyai” lettek. Ennek következtében, ami korábban növekedési forrás volt (megnövekedett kereslet és bőséges hitelezés), az jelenleg a növekedés béklyójává vált. Ha ezt belátjuk, beláthatjuk azt is, hogy ez a helyzet a jog szűken értelmezett eszközével: „adós fizess”, nem lehet megoldani. A közös valuta víziója nem homályosíthatja el látóterünket a napi valósággal szemben. Mondjuk arra, hogy kimondhassuk, hogy a görög vagy olasz euró nem ugyanaz mint a német vagy a holland euró. Ez a nyitja annak, hogy ezen országok számára a közös euró távlatos erőket mozgósítson.

          Meg kell említenünk, hogy a közös valuta kérdéskörén túl még számos –korszakos kihívással szembesül az európai pénzügyi rendszer. Gondolunk itt például a dollár kulcsvaluta szerepének a meggyengülésére, az USA és Kína között kibontakozó kereskedelmi és mögöttes pénzügyi háborúra, vagyis a világ geopolitikai térképének átrajzolódására. Ezen események kapcsán Európa és a közös valuta geopolitikai helyzete is alakulóban van.

Nehéz feladat vár tehát az Európai Központi Bank új elnökére. Nagyon is úgy tűnik, hogy Christine Lagarde tisztában van ennek a feladatnak a súlyával. Ezért reagált többszörös nemmel az első megkeresésre, hogy vállalná-e az elnöki teendőket. Ugyanis azonnal a vállalandó feladat súlyával szembesült. Szükség lesz tehát általánosan elismert különleges vezetői képességére, tárgyalási tapasztalatára és a történelem során a közösségek egyben tartására kialakult női képességekre[1].

[1] Ezen írás megjelent a Magyar Nemzet 2019. szeptember 3-ai számában „Miért egy nőre esett a választás” címen