Tamkarum

Az egyre átláthatatlanabbá váló pénzügyi világgal szemben a kriptopénz nem ígér többet, csak annyit, hogy ezzel a pénzzel a fizetés valóban fizetés lesz. Ez ugyan a mindennapi embernek magától értetődőnek tűnik, a pénz elvarázsolt világában azonban már egyáltalán nem az. A kifizetés hiányával szembesült számtalan hazai vállalkozó a rendszerváltás után, amikor kedvező bírósági döntés ellenére sem juthattak pénzükhöz. Kettős csapás is érte őket ekkor: nem elég, hogy nem jutottak a pénzükhöz, ráadásul követelésük is értéktelenné vált. A fizetés és a követelés (adott esetben pénz iránti követelés) hasonló sorsra jutott. De ez nem mindig van így.

A gazdaság a kapcsolódási pontjait tekintve párkapcsolatokból áll, és minden kapcsolódás – úgy tudjuk - a fizetéssel lezárul. Vajon így van ez?

 Azért tört ki a válság, mert az amerikai óriásbankoknak nem volt pénze ahhoz, hogy fizessenek?

           Vegyünk egy másik példát a követelésekre. A 2008-as válság, ami valójában 2007-ben kezdődött, fizetési válság volt. Ezért is volt kitűnő a bitcoin megjelenésének időzítése, hiszen egy fizetési válságban azt képviselte, hogy bitcoin használata kizárja a fizetési gondokat. Nyilvánvaló, hogy válságban ez a marketing ragyogó volt, a bitcoint szinte kilőtte a piacra A dolog mélyének megértése érdekében nem takaríthatjuk meg, hogy végig gondoljuk, mi is történt a 2008-as nagy pénzügyi válságban (a nemzetközi irodalom sokszor nevezi így a történteket, – nevén nevezve azt, ami történt, és ezzel a dolog súlyát is világosan megjelölve). Az amerikai bankrendszer – a legnagyobb bankokat is beleértve – már 2008 előtt súlyos fizetési gondokkal küzdött. Erről a nagyérdeműt természetesen nem tájékoztatták. Csupán arról lehetett olvasni, hogy a FED, az USA központi bankja a fizetési nehézségekbe jutó bankokat, de vállalatokat is – mondjuk ki, hogy fedezetlen pénzzel – egyre gyakrabban kimentette a bajból, vagyis pénz injekciót adott nekik[1].

          Azt is érzékelte a világ, hogy szaporodtak az elbocsátások, sőt olyan is előfordult, hogy egy nagy cég – pl. a General Motors – az alkalmazottakat választás elé állította, jelezvén, hogy úgy tudja elkerülni az elbocsátásokat, ha az alkalmazottak lemondanak a vállalatnál vezetett nyugdíjkasszájukban összegyűjt követeléseikről (legalább is időlegesen). A válasz nyilvánvaló volt. az időskori megtakarítás viselte a kárát a vállalat fizetési nehézségeinek. Ez esetben is világosan látjuk a fizetés és a követelés közötti különbséget. Az említett alkalmazottak esetében – nem a fizetés esett ki, hanem követeléseik csorbultak. De legalább ilyen fontos, hogy követeléseik, adott esetben a nyugdíjuk iránti követeléseik nem váltak értéktelenné, szemben a korábban vázolt hazai esettel.  

          A bankok helyzetét a válságban még egyre több nehézség sújtotta. Először is, a válság abban jelentkezett, hogy a bankok egymásnak nem, vagy csak nagyon drágán adtak pénzt, de a betétesek erről mit sem tudtak. Lakásra adósságokat továbbra is nagy bizakodással vállaltak, és a bankok elébe is mentek törekvéseiknek: szinte „hajkurásztak” egy-egy újabb hitelfelvevő után. (Greenspan, a FED akkori elnöke világosan fogalmazott a válság kitörése után: nem annyira a hitelt felvevők, mint amennyire a hitelt nyújtó bankok szorgalmazták az újabb és újabb hitelkihelyezést.) Ez a hitelboom egyáltalán nem utalt válságra, aki erre utalt, azt kirekesztette a szakma a terepről. sőt a konjunktúra kiteljesedésére utalt.                                                                                                                                                                                                                                                                                                   A Lehman Brothers megmentésére a FED-nek nem volt pénze, de   annak csődje után már pénz zuhataggal mentette a helyzetet 

           Látni kell, hogy a korábbi válságmenettel szemben egy teljesen új válság szindróma jött létre. Míg korábban a válság az utcára került, hiszen akkor a betételesek pénzükért megrohamozták a bankokat. 2008-ban a válság első rohama nem a betéteseket sújtotta, hanem a bankokat. Az, hogy a bankok már egymásnak sem nyújtottak hitelt, azt jelezte, hogy csak idő kérdése volt, hogy valamiféleképpen a válság kirobbanjon. Robbant is nagyot a világ, amikor a válság „kijelölte” áldozatát. Méghozzá úgy, hogy korábbi eljárásaival szemben a FED a fizetési nehézségbe került Lehman Brotherst nem mentette ki. Az következésképpen csődöt mondott. Innentől kezdve a FED már nem sajnálta a pénzkibocsátást rendszermentésre, Egyetlen nap alatt hallatlan összeggel, 7,7 trillió dollár kibocsátásával mentette a bankokat és egyéb intézményeket (ez az akkori GDP értékének közel fele volt).

 A követelés nagyobb érték lehet, mint maga a fizetés. A követeléseknek jövőértéke van - a fizetésnek „csak” jelen értéke van

           Eddig csak az események felületén látható problémákat jeleztem. Fel kell tennünk a kérdést: mi is történt valójában? E helyütt vissza kell térnünk arra a szempontra, hogy a követeléseknek értéke van, ezért a fizetési műveleteket a követelések „eladásával” is lehet rendezni. A gazdálkodás időbelisége szempontjából ez mit jelent? A követelések a jövőre vonatkoznak, vagyis a jövőnek van értéke (a jövőértéket a konjunktúra felfelé húzza). A követelések elfogadása fizetésre azt jelenti, hogy annak jövőértéke nagyobb lehet a fizetések jelen értékével szemben. A fizetés (megfizetés, kifizetés) értéke ugyanis az, hogy az eladó a jelenben érékéhez jut. Ami még fontos: fizetés esetén az eladó törvényes fizetési eszközhöz jut (ezt azért hangsúlyozzuk, mert a kriptopénz nem törvényes fizetési eszköz).

 A cég legfőbb vagyona a „hitele”, ez a hit teszi követeléseit értékessé

           A követelés tehát hatékony tőkevagyon, szemben a tőkevagyon szempontjából „haszontalan”, vagyis önmagában hasznot nem hozó pénzzel. Ebben a helyzetben a pénz tehát csak átmenetileg fontos, az igazi érték a jól eladható követelés. Akinek pénze van, az a pénzt átmeneti időre el is adja annak, akinek átmeneti időre-pénzre van szüksége. Létrejött ezért a hatvanas években a kiterjedt pénzpiac, a rövid távú pénztöbbletek kereskedése. Hosszabb távon valójában a követelések kereskedelme a forgalom lebonyolításának fő eszköze. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a pénznek a követeléssel szemben óriási előnye, hogy a pénzzel való fizetés biztos, míg a követelés egy bizonytalan vagyon, tehát használata is bizonytalanságokkal terhelt.

          De mi történik akkor, amikor a konjunktúra megtörik és a jövő bizonytalanná válik? Ez esetben a követelések jövőértéke csökken. Ha a recesszió egyes cégeket már komolyabban érint, akkor a követelésének értéke kérdésessé válhat, vagyis csökkenhet. A bizonytalan követeléssel szemben mindenki a pénz után fut (vagyis a tőkére épülő gazdaságban is beáll az a helyzet, amikor futni kell a pénz után, vagyis pénzhiány alakulhat ki). A cégek egyre kevésbé értékelik a követeléseket és egyre inkább pénzt követelnek fizetés fejében. Míg korábban a követelések értékének növelésével a jövő a gazdaság mellé szegődött, recesszióban – mondhatjuk így -  a jövő mintegy elhagyja, magára hagyja a gazdaságot. A gazdálkodók elvesztik jövőtudatukat, csak a jelen az, ami belátható. Ebben a helyzetben robbant be 2008-ban a kriptopénz az emberek látókörébe: azt ígérte, amire akkoriban a legnagyobb szükség volt: a fizetések biztonságát. Amikor a jövő ködössé válik, akkor óriási értéke van egy olyan pénznek, amely a jelenben nyújtja a szolgáltatás biztos ellenértékét. A bizonytalan jövővel szemben a fizetéseket garantáló pénz a bizonyosságot nyújtja.  

          A követelések értékének csökkenésével együtt nem csak a cégek „kintlevőségei” károsulnak, hanem a cég értéke is, és ezzel a legfőbb vagyona is, vagyis a cég „hitele” is (a szó szoros értelmében, de átvitt értelemben is).  Amikor a cég „hitele”, legfőbb vagyona csökken, akkor nehéz jó vevőt találni a vállalat elértéktelenedő papírjaira. A fizetések világa, ami korábban szinte nélkülözte a pénzt, hiszen minden felfelé pörgött, a válság kitörésekor már pénzhiányos állapotba kerül[2].

A jövő a gazdaság mellé szegődik, vagy el is  hagyhatja?      

       A mi szempontunkból a fentiek vonatkozásában most az a legfontosabb, hogy a bankok üzleti világában – de részben a vállalatokéban is – egy teljesen új fizetési eljárás alakult ki. Lényegében a fizetés valamiféleképpen a vagyonukkal történt, konkrét eljárásban a vagyonukra létrehozott értékpapírokkal. Így megvalósítván azt, hogy az egyik üzlettel kifizethették a másik üzletet is, hiszen az új üzlet a cég vagyoni értékébe beszámít. Az üzleti világ „gyakorlati”, vagyis leggyakrabban használt pénze tehát nem a törvényes fizetési eszköz, hanem a különféle vagyoni értékeire létesített (vagyoni értékkel fedezett) értékpapír. 

 Ebből már világosan kitűnik, hogy a fizetés kifejlett pénzrendszerekben egészen mást jelent az üzleti világ számára, mint a mindennapi ember számára. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Magyarországon a második világháború előtt az üzleti fizetési forgalom 90 százalékát, tehát majdnem teljes egészét váltó nevezetű értékpapírral bonyolították le[3]. A váltó tulajdonképpen a kibocsátóval szembeni követelés, amely követeléssel a gazdálkodók egymás közötti forgalmat is lebonyolítottak.) Így a (lényegében kockázatos) befektetések képezik a fedezetet a fizetési kötelezettségeikhez Amíg a konjunktúra felfelé ívelt, az árak és a hozamok emelkedtek, tehát amíg növekedés volt az üzletmenetben, addig – az árnyékbank rendszerek besegítésével – úgy tűnt, nagyon is megy a dolog. Újfent abba ütköztünk, hogy egy – első pillanatra – nagyon is egyszerű ügyből, a fizetésből – már egyre jobban belebonyolódunk a fizetési rendszerek hálózatába. A fizetések menetében a pénzvilág ugyanis a 70-es 80-as évektől kezdve egyre több újítást iktatott be, amelyekről keveset beszélnek. Ilyen újítás volt az árnyékbankok „feltalálása”. Mi is ez?     Amit először le kell szögeznünk, az árnyékbank nem bank. Akkor mi? Ezt nem könnyű kibogozni, de ha megértjük azt a szükségletet, ami létrehozta ezt a „valamit”, akkor már előbbre jutunk kutakodásunkban.

         Az árnyékbankokkal létrejött a fizetések árnyékvilága – ami egy, a bankvilággal szemben leárnyékolt (lefedett) időgép a követelések jövőjével történő kereskedésre

           Valójában az árnyékbankkal kapcsolatban is elmondhatnánk, hogy nomen est omen, azaz a név árulkodik. Az árnyékbankok ugyanis lényegében arra voltak jók, hogy a bankok létrehozhassák a fizetések „árnyékvilágát”. Ez így eléggé rejtélyesnek tűnik, pedig nagyon is valóságos problémák megoldására jött létre ez az intézménynek sem igazán mondható valami. A problémát, aminek megoldására az árnyékbank létrejött, a sokszoros virtuális tőkével működő banki üzemmód keletkeztette. Térjünk vissza a korábban már többször említett jelenségre: a bankok a saját forrásaiknak (saját tőkéjüknek) akár a negyvenszeresére is tudtak üzleteket fenntartani. Erre az első gondolat az kellett volna, hogy legyen, hogy ez nonszensz, ilyen nem lehetséges. Megtörtént, tehát lehetséges. Hogyan? Egy a fizetésekre specializált, mondjuk így, időgéppel. Ez az időgép olyan rendszer, amely képes a nagy tömegű üzleti követeléseket időbeli kódokkal ellátni, időben sorba rendezni, azokat egy lehetséges vevő szempontjai szerint egységekbe csomagolni, és az így létrehozött követelés csomagokat eladásra felkínálni. Ezzel kész egy piac kínálati oldala. A másik oldalon olyan partnereket keres, akiknek pénze van, illetve akik idővel pénzhez jutnak, de a pénzt időlegesen követeléssé szeretnék konvertálni. A kereskedelem tárgya tehát egyfelől az, hogy a jövő értéke szembe állítható a jelen értékével, másfelől az, hogy a felek egy adott helyzetben ellenérdekűek: az egyiknek időlegesen a jövő érték a fontosabb, a másiknak időlegesen a jelen érték a fontosabb. Létrejöhet tehát a időzítések közötti különbségekre épülő kereslet és kínálat. Ez esetben nem kell mást tenni, mint kereskedni a követelések keresletével és kínálatával, vagy más oldalról nézve a pénz keresletével és kínálatával. Ennek a kereskedelemnek nem lehet a piaca a tőzsde, de a bankok sem. Létrejött tehát egy új piactér: amit ugyan bankoknak neveznek, de nem bank és mindmáig jogilag nem definiálható intézmény. A bankokhoz annyiban köthetők, hogy elsősorban a banki követelések megsokszorozására jöttek létre az árnyékbankok nevezetű piacterek – amely piactéren a pénzügyi szabályozás törvényei nem érvényesek, tehát a bankok kiterjeszthetik műveleteiket a banktörvény által definiált határokon kívülre.)

          A bankok és egyéb pénzügyi intézmények szükségleteire az 1970-es években megszerveződött tehát egy sajátos piactér (a követelések és a  pénz rövid távú keresletére és kínálatára). 

 Kereskedni a jövővel: a kör négyszögesítése

           Itt térek vissza a korábban már hangsúlyozott összefüggésre, arra, hogy többnyire a követeléseknek is van értéke. Ha valaminek van értéke, akkor az el is adható, vagy fedezetként felhasználható. Akinek üzlete van, annak követelése van, A bankok tehát eladják követeléseik egy jelentős hányadát az árnyékbankoknak, azok pedig mondjuk nyugdíjintézményeknek, amelyek a pénzből befektetni kívánják Ez úton tehát a bankrendszer az eredeti fizetési forgalomhoz képest sokszoros fizetési forgalmat tudnak lebonyolítani. Akármilyen furcsa, a bankoknak nincs pénzük, mert – egy kis átfordítással – nem pénzzel vásárolnak, hanem követeléseikkel (azokra szóló értékpapírokkal). Az üzlet pénze tehát (ami a forgalom nagyját illeti) értékpapír. Azok súlya jelentős mértékben meghaladja a pénz súlyát az üzleti világ fizetési forgalmában.

 A kisember pénzzel vásárol – a nagyember a követelései „időgépével”

          Ha újra átgondoljuk a fentiekben történteket, akkor egy kis túlzással azt is mondhatjuk: a kisember csak pénzzel vásárolhat, a bankok – paradox módon - a vagyonukba vetett „hittel” vásárolhatnak. Ez a hit veszíti el „korlátját” jó, vagy jónak tűnő üzletmenetben. Vagyis egy kis túlzással fogalmazva azt láthatjuk, hogy a „szegény” embernek kell mindig pénzzel rendelkezi, hogy vásárolhasson,, a bankok, újra túlzással élve, de a folyamat lényegét mégis jelezve - a vagyonukba vetett „hittel” vásárolnak. Így történhet meg, hogy az árnyékbankok műveleteivel a bankok saját forrásaikat többszörös értékben meg tudják forgatni. Az árnyékbankrendszer – sokáig úgy tűnt – megoldotta a kör négyszögesítését: a pénz nagymértékű mellőzését a fizetéseikben.

          Ahogyan azonban a négyszögből nem lehet kört csinálni, ugyanúgy vált a fenti árnyék fizetési rendszer önmaga csapdájává. Mi az, amit a követelésekkel történő fizetés nem old meg? A rendszer magas kockázatát. A követelések értéke ugyanis nem biztos (a pénzzel szemben tehát ez óriási hátránya a követelésekkel történő fizetéseknél). A jövővel való kereskedés növelte a rendszer sérülékenységét. A jövő nem tehető biztossá, különösen akkor, ha a jövővel való kereskedés profitérdekek mentén történik. Míg korábban a pénz mennyiségét a forgalomban minden eszközzel csökkentették, a pénzzel szemben a leszorító hatás érvényesül, addig recesszióban ez visszájára fordul, a gazdaság elkezde magához szívni a korábban nem kívánatos pénzt.Míg korábban mindenki inkább kínálta a pénzt, a recessziótól való félelem erősödésekor mindenki inkább keresi a pénzt, vagyis pénzhiány alakul ki. Ez a jelenség vált már súlyossá 2007-ben, amikor a bankok már nem hiteleztek egymásnak, és az árnyék bankrendszer pénzcsatornái is beszűkültek.  Bekövetkezhet az, hogy a bankoknak fizetési nehézségei támadnak – mert a pénz piacának átfordulása miatt mindenki inkább a pénzhez ragaszkodik. Míg konjunktúrában a bankok a vagyonukba vetett hittel is tudtak fizetni, válságban ez már nem működik. A válság lényege az, hogy az üzleti élet iránti hit, a befektetésekbe vetett hit elvész. Hogyan is lehetne ekkor „hittel” fizetni, ha a válság éppen a hitet rendíti meg! A hit tehát pénzzé váltható, de  - az olcsó pénz politikájának kudarca mutatja – a pénz nem váltható hitté.

              Kriptopénz  - a technika – és nem a hatalmi pozíció – hitelesíti a hitelesítőket

 E ponton csatolunk vissza a kriptopénzhez. A fizetések megszorult világában jelent meg a kriptopénz, amely azt kívánta nyújtani, amire a válságban a legnagyobb szükség volt: a fizetésre szolgáló pénz biztonságát. A kriptopénz a pénzügyi válságban azt ígérte, ami akkor a legnagyobb hiány volt: a pénz biztonságát. A kripto rendszer ugyanis szinte a készfizetések biztonságát kínálja. Megkerüli a bankokat és egyéb pénzintézményeket, feleslegessé teszi a fizetések árnyékbank rendszerét, hiszen ha minden fizetés lezajlik a felek között az ügylettel egyidőben, akkor nincs többé szükség a fizetéseket (követeléseket és a pénz keresletét, kínálatát) időzítő időgépre. A kriptopénz olyan technikát alakít ki, amelyben a fizetések úgy működnek, mintha mindenki készpénzzel fizetne. A fizess és mehetsz mintájára szervezett rendszerben az eladó biztonságban van, mert az eladás és pénzhez jutás egy műveletben megy végbe. A vevő oldaláról ez azt jelenti, hogy a vásárlás nem bonyolódhat le fizetés (megfizetés, a fizetés befejezése) nélkül.

          A kriptopénz tehát – a banki technikákat megkerülve –nem kerül közvetítőkhöz, és közvetítő intézményekhez. Továbbá a kriptopénz a fizetések banki rendszerével szemben nem központosítja a fizetési rendszert. Esetükben a fizetési információ nem „központokban” sűrűsödik, hanem elterjed, méghozzá a hálózatok sokunk által már művelt technikájával, mondjuk facebook technikával. A fizetések menete követhető a hálón bárkitől, aki belép a kriptopénz hálójába. A kriptopénz ekképpen egy, a fizetésekről szóló információs hálót hoz létre, amely – és ez is a kriptopénz sajátja - bárki által megtekinthető. Természetesen a bárkik ez esetben csak olyasvalakik lehetnek, akik rendelkeznek egy olyan számítástechnikai kapacitással, amely képes is követni a fizetési információk tömegét, azok fizetési láncolatokba való szerveződését. Ebből az is következik, hogy ilyen apparátussal és tudással erre a feladatra felkészülő „informatikai szakik” alkalmasak óriási számítógép apparátussal megtámogatva. Erre a szakmára ráállhatnak emberek, és rá is állnak, egyszerre többen is. Ők lesznek – önkéntes munkában, de siker esetén nem kevés fizetéségért – akik a technika tudásbázisát felhéasználva – képesek hitelesíteni a vevőt, mint fizetőképes partnert. Ha az IT szakik egymástól függetlenül olyan jelzést küldenek a rendszerbe, hogy a fizetésre kötelezett fizetőképes, akkor az üzlet lebonyolódhat. Ők a rendszer – szakmai szlengnyelven – bányászai, tulajdonképpen adatbányászai, a vevő fizetőképességét bányásszák ki a globális fizetési hálózatban tárolt adatokból.  

          A kriptorendszer sajátja tehát, hogy nyílt hálózati technikával működik, ezért a hitelesítés útja is nyílt lehet.

           Ez a rendszer szakít a manapság kérdésessé vált monopolizált és profitérdekeknek alárendelt hitelesítés rendszerével. A 2008-as válság éppen azt a kérdést vetette fel, hogy egyáltalán hitelesek-e a hitelesítők? Hogyan lehetséges, hogy a válságban bedőlt Lehman Brothers-t egy évvel korábban még a legjobb besorolással minősítették?  Erre a kihívásra is frappáns választ ígér a kriptopénz rendszer. Abban nincsenek hitelesítésre felkent bürokratikus intézmények, hiszen bárki vállalkozhat adatbányászatra, azaz egy adott fizetési megbízás ügyében a vevő fizetőképességének kikutatására. Bányászatra – a dolog természeténél fogva – többen is vállalkoznak. Ha pedig többen azonos információt küldenek a vevő fizetőképességéről, akkor az információ már hitelesnek számít. Annak ugyanis gyakorlatilag nincs valószínűsége, hogy az adatbányászok egymással egyeztessék eredményeiket. Ebben a rendszerben többen, ráadásul egymástól függetlenül, hitelesítik a fizetőt, és így az összejátszás lehetősége gyakorlatilag kizárt. Ezzel vessük egybe a mai rendszert, amelyben néhány világméretű hitelesítő intézmény – szilárd monopolhelyzetben – minősítheti például az adósokat.

            Mindebből az is látható, hogy kriptopénz esetén a fizetések biztonsága feltételezi a magas szintű és drága információs technológiát. Adott esetben azt, hogy a kriptopénz rendszer úgy viselkedik, mint egyfajta mesterséges intelligencia. Saját programozott útját követi és kívülről már nem lehet a rendszerbe belenyúlni, az adatokat átírni, módosítani. A fizetések a múltba tehát biztonságosan visszakövethetők. Ez ad lehetőséget arra, hogy azok, akik a fizetési szándékok realitását „kibányásszák”, a fizető fizetési láncolatairól valóságos információt kapnak. Visszamenőleg ugyanis a fizetési események könyvelése nem másítható meg.

          A kriptopénz rendszer lényege, hogy magát a fizetési műveletet leválasztja a pénzközvetítő bankokról, mintegy kiszervezi tőlük ezt a funkciót. Ez a leválasztás nem akadályozza a gazdálkodókat innovatív számvitelükben.

       A kriptopénz: a fizetéseknek csak „időszalaga” van, nincs történelmi meghatározottságuk

  Összegezve az eddigieket: a kriptopénz egy fizetési információs hálórendszert tart fenn, amelyben követhetőek a fizetések áramlatai. Fontos sajátja, hogy a fizetések csak párkapcsolatban végzi, megszünteti a fizetések közötti összefonódásokat. A fizetési hálózat tehát mindig kettős kapcsolatokból tevődik össze, a fizetések háló a sok fizetési kapcsolatból szövődik, fizetési központok nem léteznek. Mivel ez a rendszer minden fizetést párokként elintéz, nem jön létre a fizetők kölcsönös egymástól való függése. Így nem fordulhat elő, hogy a fizetések láncolatán egy fél fizetési zavara tovagyűrűzik. A gazdaság, a fizetéseket tekintve egymástól elkülönített párkapcsolatokból áll, a kapcsolódás a külvilághoz a fizetéssel lezárul. Vagyis a fizetési kapcsolatok legalább olyan gyorsan meg is szűnnek, mint ahogy keletkeznek. Ami marad, mint információ, csupán az, hogy fizetések történtek, üzletek zárultak. A történésekről szóló információnak csak időinformációja van, illetve egy titkosítással megoldott az információnak a cégekhez való kötése. A cégről, de a korszakról semalakul ki céginformáció.

          Egészen más szemléletet követ a mai banki fizetési információ. A bankszerű fizetési rendszerben az információk nem csupán a fizetések megtörténtét tartalmazták, hanem annál sokkal többet. A követelés értéke ugyanis a cégek történetével együtt mozgott, a cég hiteles múltját és jövőjét konvertálta át arra, hogy a követelés nem csupán jogi helyzetet rögzítő papír, hanem értéket hordozó papír lehet. Maga a papír lesz értékpapírrá, értéket tartalmazó papírrá. A követelések értéke tehát nem szorítható párkapcsolati értékre, azt a cég hitelesítése kanonizálással, együttes formálással történik. Egy meghatározott közegben, amelyben fontos szerepe van a tágabb történelmi helyzeteknek.

          Míg tehát kriptopénz esetében a fizetésnek időpontja van, de annak történelméről keveset mutat, addig a mai pénzrendszerekben a fizetések történeti menete nagy jelentőségre tesz szert. Tehát minden fizetéshez – feltártan vagy feltáratlanul - fontos történeti közeg is társul. A követelések elfogadásánál például nyilvánvaló volt, hogy az elfogadó számára fontos volt a cég története, kanonizált „hitele”. Makrogazdasági szempontból pedig a mindenkori konjunktúra pozitív vagy éppenséggel negatív irányú alakulása is befolyásolta a követelések értékelését, elfogadását, keresletét. A történelmi körülmény legalább olyan fontos tényezője a fizetések lebonyolítási módjának, mint a fizetéseknek egy időszalagon való elhelyezése és szükség szerint egy anonim céghez való köthetősége.

          Következtetéseimet pedig valójában egyetlen jelenségre koncentrálva bontottam ki: mégpedig arra a jelenségre, hogy a követelések (aminek jövő dimenziója erős) és a fizetések között a gazdaságnak jelentős játéktere van. A követelés – ha a jövő a gazdaság mellé szegődik - a jövőbe vetett hitet testesíti meg. A jövőbe vetett hit (várakozás) maga is a kereskedelem tárgyává alakulhatott. A fizetési rendszer ebben az esetben a jövőre vonatkozó várakozásokkal kapcsolatos kereskedelmet is közvetíti. A kereskedelem ez esetben a követelésben rejlő jövő értékét konvertálja a jelenbe, illetve ennek ellentételeként a jelen pénzét konvertálja a jövőbeli értéket hordozó pénzzé.  A jövő felé irányultság negatív következménnyel is járhat. A jövő cserbe hagyhatja a gazdaságot, a pénzt a jelen foglyává teheti, ha elveszíti a jövőjét. Ez történik manapság, amikor a központi bankok hiába öntik a pénzt a gazdaságba, az mintegy tehetetlenül ül a pénzen. (Japánban jelenleg a vállalatok 4,8 trillió dollár értékű pénzen „csücsülnek”, mert a pénz a jövőjét veszítette el. )

 A kriptopénz ezzel szemben a követelést egyenlővé teszi a fizetéssel. Úgy is mondhatjuk, hogy a jövő nem szegődik a kriptopénz mellé, de ennek megfelelően cserben sem hagyhatja azt[4]. A kérdésünk ezek után az, hogy ha a kriptopénznek (mint fizetési eszköznek) az örökös, a mindenkor jelen a sajátja, hová lesz a jövő, a gazdálkodás jövő értéke? A társadalomnak egy másik dimenziójába tevődik át a jövőérték?

 [1] (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez a művelet – ha írtak volna róla a világnak ezen a térfelén, nagy vihart kavarhatott volna. A belső érték nélküli pénz „teremtésének” a joga azzal vált elfogadhatóvá az inflációs félelmeket hangoztatókkal szemben, hogy a pénzelméleti dogmatika szerint a központi bank a teremtett pénzéből nem juttathat „ingyen” forrást a gazdasági szereplőknek.)

[2] Kornai János szocializmusra vonatkozó hiányelmélete kizárja, hogy a kapitalizmusban is rendszer sajátosság lehet a hiány. De ez utóbbiban az áruhiánnyal szemben a válságban kialakuló pénzhiány – vagyis az áru általános formája – a jellemző.

[3] A váltóforgalom nagyságára vonatkozó  adat Szathmáry Géza váltójogásztól és banki szakembertől származik.

[4] (Az időnek a kriptopénz szempontjából csak akkor van értéke, amikor maga a kriptopénz válik kereskedelem tárgyává: amikor befektetési eszközként mondjuk felértékelődik, de elemzésem nem a befektetésekre szolgáló kriptopénzzel, hanem a fizetéseket lebonyolító kriptopénzzel foglalkozott )