Tamkarum

Óriási érdeklődés övezte a kriptopénzek megjelenését 2009-ben. Már az időzítés is telitalálat volt. Még benne volt a világ a 2008-as pénzügyi válság mély örvényében, amikor egy új. sokat ígérő pénzszerű valami jelent meg a horizonton, a bitcoin nevezetű kriptopénz! Az elnevezés is döbbenetet kiváltó volt: ha már eléggé titkos a mindennapi embernek a pénz útja, ez a pénz legalább hirdeti magáról, hogy maga a megfejthetetlen titok. Titkos a feltalálója, titkos a működésének módja és leginkább ismeretlen az, milyen szándék, milyen indíttatás hozott létre egy meglehetősen költségesen vállalható technikai újítást a pénzvilágban. Bár pénznek neveztetett az, ami rejtett rendszerben a pénzpiacra került, még aligha tudjuk megmondani, hogy mi is az a valami, amit bitcoinnak vagy általánosabb megnevezéssel, kriptopénznek neveznek.

          Egy biztos, hogy a kriptopénz bevezetése igazolta a régi latin közmondást, nomen est omen: a név árulkodó! A szóban forgó név arról árulkodik, hogy a leginkább ismert bitcoin elektronikus pénzként kíván működni, hiszen „bites” pénz. De nem úgy bites pénz a bitcoin, ahogy elsőre gondolnánk. Hiszen „bites” pénzzel a mindennapjainkban már sokszor találkozunk, amikor pénzügyi műveleteinkben a digitális eszközöket használjuk. Az a várakozás ugyanis, ami a bitcoin bevezetését övezte, ennél a „bitesítésnél” sokkal többről árulkodik. Arról, hogy a 2008-as pénzválság utáni „rosszkedvünk telében” valami biztató jelent meg. Mi történhetett, ami egy ilyen furcsán, váratlanul keletkező reményt táplálhat?  Ilyenkor sokszor a magyarázat a múlt feldolgozatlansága.

          Bár a „politikailag korrekt” beszédben megengedhetetlen, de mondjuk ki (a kriptopénz megjelenése erre kényszerít is): a világháborúk eseményeinek kényszerei által is kialakult, kezdetben „aranydollár-ra” épülő kulcsvaluta rendszer került válságba. Létrejött a 70-es években a korábban elképzelhetetlennek tűnő belső érték nélküli – állami törvényekkel deklarált – pénzrendszer, melynek globális bázispénze a dollár. Úgy tűnt sokáig, hogy a pénz arany fedezeténél sokkalta jobb fedezet a dollár, mint bázispénz, hiszen a világ majd összes pénze végső soron a dollárral fedezete magát. Ez pedig még tovább erősítette a dollárt, mert olaj valutaként és fedezeti pénzként egyaránt kitűntetett szerepe alakult ki. Az aranyat tehát egyezményesen – a mindenkori világhatalmi pozícióknak megfelelően – megfosztották pénz fedezetként való használatától, következésképpen a központi bankok aranykészleteiket jelentősen csökkentették.  A dollár, mint bázispénzhez fontos nemzetközi intézmények tartoztak (Nemzetközi Valuta Alap, Világbank, központi bankok feletti ellenőrzéssel rendelkező Nemzetközi Fizetések Bankja stb.). Az intézményeken túl számtalan nemzetközi koordináció garantálta a rendszer biztonságát, amit megfegyelmező intézményekkel is megerősítettek. A belső érték nélküli pénz esetében a rendszer felállásakor a legfőbb veszély az infláció elharapózása volt.           Az így felállt pénzrendszer iránti bizalom a 2008-as válsággal és utórengéseivel jelentősen lecsökkent. Az aranyfedezet nélküli pénzek fedezeti rendszerei (dollár mint biztos bázis valuta, olajdollár ereje, az USA hegemóniája) vesztették el korábbi erős hitelességüket. Mindenki tudja, hogy a központi bankok már újra növelik tartalékaikat aranyban, már nem tűnik elég biztonságosnak a dollár, mint végső fedezet. Már nem okvetlenül igaz, hogy a dollár  jobb, mint az arany, és az aranydollárt követő olajdollár hegemóniáját már több ponton kikezdték egyes renitens államok. (például azzal, hogy bejelentették azt a szándékot, hogy az olajat nem dollárban, hanem euróban forgalmazzák). Ráadásul a belső érték nélküli pénz biztosítéka, a pénzügyi szabályozás hitesessége is számos ponton csorbult. Például amíg a szabályozás meglehetősen szigorú volt a mindennapi ember életét érintő pénzforgalom tekintetében (és a felzárkózni kívánókkal szemben), addig hihetetlen lazaságot mutatott fel a pénzfelhasználások úgynevezett befektetési módozataiban. Így például a 2008-as válságban került napvilágra, hogy ugyanazt a pénz akár 40-szeresen is fel lehetett használni a haszon növelése érdekében, és ennek a központi banki szabályozás nem állta útját. Továbbá erősen elmosódott a határ a fizetési eszköz pénz (a biztos fizető eszköz pénz), és a bizonytalanságot hordozó a hitel és a befektetési pénz között (ez történt a deviza hitelek esetében is). A pénz fedezeti rendszerében is erős hiányosságok jelentkeztek, amikor kritikussá vált, hogy az egyik hitel fedezte a másikat. A biztonsági tartalékok is egyre inkább hitelből épültek fel, az eladósodott országoknak ez azt jelentette, hogy lényegében azoktól kellett hitelt kérelmezniük, akikkel szemben el vannak adósodva.

          Mindennek következtében a befektetés szó is átértelmeződött: míg korábban az volt a befektető, aki a pénzt sokáig tartotta (megtakarította), utóbb a befektetés egyenlővé vált azzal, hogy a pénzt nem hagyták valós „befektetésekben” nyugodni, hanem szinte naponként, havonként, vagy legkésőbb negyedévenként kellett hozni hasznot vele. Ahogy a szleng mondja: a fedezet nélküli és belső érték nélküli pénzrendszer „túltolta a biciklit”. Bár a köztudatba nem került, de a közhangulatot befolyásolja valamilyen úton az is, hogy míg a válság után a „rossz sorsú” országokkal szemben a pénzügyi szigort minden könnyítés nélkül alkalmazták, addig mondjuk, az USA-ban a FED 2008-ban egyetlen napon 7,7 trillió dollárt nyújtott a bankrendszer megmentésére (ez az USA éves GDP-jének közel fele). Ahogy erről a közmondás is szól: „Ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.”

                    Az utóbbi időben a pénzvilágban nem mindennapi események sorozata történt, méghozzá, mint láttuk egy példánkban is, csillagászati összegeket bevetésére került sor – aminek jogi háttere is meglehetősen vitatható. Mindez azt mutatja, hogy ami történt és történik: az a belső érték nélküli pénzrendszer megmentése. A 2008-as válságot a rendszer túlélte ezekkel az erőfeszítésekkel, de az alkalmazott gyógymódok maguk váltak a bajok okaivá. A mentés sikeres volt, a beteg túlélte a rohamot, de a pénzrendszer többé már nem az, ami korábban volt. Ennek nyilvánvaló következménye: a rendszer iránti bizalom jelentős meggyengülése. Bizalom nélkül pedig semmilyen pénz nem tud hatékonyan működni. Az, hogy jelenleg ez a helyzet, látható abból, hogy már az is előfordul (pl. Japánban), hogy akár már fizetnek is cégeknek azért, hogy vegyenek fel hitelt befektetésre. Míg tehát korábban a belső érték nélküli pénzzel az infláció veszélye kötődött össze – jelenleg ennek az ellenkezője a baj, a pénz ódzkodik a befektetésektől, vagyis az inflációval szemben a recesszió világával szemben lépnek fel a központi bankok, próbálván noszogatni a befektetéseket úgy, hogy eszméletlenül olcsón és könnyen lehet pénzhez jutniuk. .

 A technika – az új pénz „aranyfedezete”?

           A 2008-as válság tehát pénztörténelmi fordulópontot jelent. A pénz értékét a hozama már nem képes igazolni a széles közönségnek, hiszen a korábbiakhoz képest már megfordult a helyzet. Korábban a pénz azáltal mutatkozott értékesnek, hogy nap mint nap hozamot ígért Jelenleg már szinte fizetni kell azért, hogy a pénzünket a bankok „befogadják”. Miért? Mert már amúgy is túl sok pénz hever a rendszerben. A központi bankok – a gazdaság élénkítése céljából olcsó, közel ingyen pénzkibocsátást valósítottak meg szemben a válság előtt egyre dráguló hitelekkel. Ami akkor nem volt képes lehűteni a túlfutó pénzbefektetéseket, most annak ellentéte, az olcsó pénz pedig nem tudja a gazdasági kedvet felmelegíteni. Az a paradox helyzet jött létre, hogy az olcsó pénz sem találja az útját a gazdaságba, és a „könnyű” pénz éppen a már amúgy is aránytalanul gazdag világot emelte még feljebb. 

           Ebben a helyzetben kapott a széles közönség a kriptopénz meghirdetőitől egy számukra fontos üzenetet: az ő pénzük fedezettel rendelkezik és stabil lesz. Ugyan fedezete nem az aranyra, olajra vagy másra történő átválthatóságában van, hanem valami egészen másban. A pénz iránti bizalmat már végképp nem a pénz rangjára emelt tárgyi biztosíték táplálja, mint amilyen biztosíték volt korábban  az arany, hanem valami egészen más. A pénz trónusára a kriptopénz az „embernél tökéletesebb technikát” emeli, és a technika iránti feltétlen tiszteletet és bizalmat. Leegyszerűsítve úgy mutatják be, hogy ez a pénz nem ember (politikai szerepben) teremtménye, hanem az ember beavatkozásától függetleníthető technika teremtménye. A „tiszta” technika biztosítja, hogy a kriptopénzt  kívülről nem lehet manipulálni. Az értéke tehát az információs technológiájában rejlik, ez az, ami ezen túl aranyat ér.  Az arannyal szemben a technikába vetett hit a kriptopénz alapja.   

           A kriptopénz tehát már nevével üzenetet küldött: értéke nem függ a bankoktól, a központi banki szabályozástól és az államoktól sem. Azt üzeni, hogy „a király meztelen”. Míg a politikailag korrekt gondolkodás fel sem meri vetni a kérdést, hogy hitelesek-e a ma működtetett pénzrendszer hitelesítői, addig a kriptopénz imázsa szemérmetlen módon üzeni azt, hogy nem hitelesek. Erre alapozva képes híveket toborozni, akiknek megemészthetetlen, hogy a pénzbőségben nő a szegénység és az időskori megélhetéssel szembeni bizonytalanság.

           Másik fontos ígérete a kriptopénznek, hogy olyan elszámolási rendszert valósít meg, ami kizárja azt, hogy elmosódhassanak a határok a korábban említettek között: vagyis az elszámoló pénz, a hitelezés és a befektetések között. Szigorúan karbantartott elszámolási pénzrendszert ígér, azt hogy a fizetési megbízás gyors és végleges fizetéssel zárul. A rendszerből kizárják a fizetési rendszer kockázatát, amely kockázattal a válság során sokan drámai módon szembesültek. Minden fizetés végleges és lezárt, megszűnteti a fizetések bonyolult láncolatát, így a fizetések egymástól való függőségeit.

           Harmadik fontos üzenete a kriptopénznek, hogy megbontja a bankrendszer monopóliumát a pénzforgalom lebonyolításában. Ez azért különösen érdekes a mindennapi ember számára, mert a bankok – különösen hazánkban – a pénzforgalomhoz meglehetősen magas költségeket számolnak el, nagy mértékben éppen a monopolhelyzetükre építve.

           Ennyi szép ígéret után – érthető -, hogy nagy a várakozás és az elfogadási motiváció – a kriptopénzek iránt. Mindebből pedig kiolvasható, hogy a központi bankok és a pénzrendszer biztonságos működéséért felelős államok korábban ismeretlen kihívások előtt állnak. A bankoknak – a fizetések koncentrációjával is alátámasztott különleges monopolhelyzete megnyirbálható. Az elszámoló rendszerektől a bankrendszerek szétválaszthatók. Ezen a vonalon Kína fantasztikus módon kilőtt. Megvalósította, hogy még az utcai árusok is, miközben áruikat akár a földről kínálják, játszi könnyedséggel használják az elektronikus pénzt.  A kriptopénzek okozta kihívást erősíti a Kína-USA ellentét, a jüan gyors térhódítása és dollárral, a mai bázispénzzel szembeni beállítódása.

          Azt azonban látnunk kell, hogy a ma már elindított úgynevezett kriptopénzek valójában nem pénzek. A kínai példa arra utal, hogy az elektronikának óriási szerepe lesz a pénzrendszer átalakulásában. Valójában Kínában a pénz a yüan, és az elszámolási rendszert szervezték ki önálló intézményekbe. Ennél még nagyobb súllyal esik a latba, hogy a facebook meghirdette, hogy kriptopénzt hoz létre, Az tehát világos, hogy ebben a helyzetben a központi bankokra, és a belső érték nélküli pénz törvényi fedezetét nyújtó államokra különleges feladatok várnak az elkövetkező időben. Erre utal az Európai Központi Bank új elnökének, Christine Lagarde-nak is jó néhány nyilatkozata.

           Kérdés ezek után, mit nyújthat a kriptopénz és mit nem? Milyen funkciókból kívánja létét táplálni, és milyen funkciók kerülnek háttérbe? Egyáltalán: pénz lehet-e a kriptopénz? Az összefüggések továbbvitele előtt mindenekelőtt tisztázni kell, hogy az eddigiekben meghirdetett úgynevezett kriptopénzek nem pénzek. Még nem képesek forgalom lebonyolítására, sokkal inkább spekulációs befektetési eszközök, amelyet sajátos módon a működő pénzrendszer iránti bizalom hiánya is táplál. Tehát blogom több kérdést vetett fel, mint amennyit megoldott. Ez azért van így, mert pénz dolgában csak sorról sorra lehet haladni.